eltűnt szörfös_gyerekkel


Újabb feljelmények láttak napvilágot, az október 23-án a Balatonba veszett szörfös, Gilicze László balesetével kapcsolatban - írja az index.hu.

Most az elhunyt édesapja közölt néhány részletet egy fórumbejegyzésben, amiből kiderül: 13 óra 45 perckor érkezett egy segélykérés a vízi rendőrséghez egy közelben elhaladó vitorlás kapitányától, aki egy vízbe esett, feltehetően szörfös integetésére lett figyelmes; a kapitány a szörföt a közelben már hiába kereste, majd az erős hullámzásban a direkt segítségnyújtást elmulasztotta. Az index.hu információ szerint a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást is folytat segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ruják István, a Magyar Vitorlás Szövetség kommunikációs vezetője szerint, nem tudnak olyan helyzetet elképzelni a Balatonon, hogy ne lehessen segítséget nyújtani egy bajbajutottnak. Szerinte egy kisebb, gyengébb felszereltségű hajóval is megoldható, hogy 40-60 kilométer per órás szélben a bajbajutott közelébe kormányozzon a vitorlázó, és kidobjon neki egy mentőkötelet vagy mentőpatkót.

A másik új információ az üggyel kapcsolatban, hogy Gilicze deszkáját már október 23-án délután négy óra körül megtalálták, és valaki ki is vitte a partra. A megtaláló azonban erről nem szólt senkinek sem.

Gilicze László, október 23-án szállt vízre Zamárdinál, de órákkal később sem érkezett vissza a partra. A családtagok ezután értesítették a rendőrséget, a keresésbe a vízi mentők is bekapcsolódtak.

Két nappal később aztán, először az eltűnt férfi szörfdeszkáját, majd még aznap délután Siófok és Alsóörs között, a holttestét is megtalálták a Balatonban.

Címkék: gilicze, alsóörs, szörfös, lászló, zamárdi, eltűnt, kék hírek