gyilkos focista


A bíró szerint a rendőrség súlyos hibát követett el, amikor nem készített jegyzőkönyet arról, hogy DNS-mintát vettek a focistától. Még azt sem tudni, miért kellett az idős nőnek meghalnia.

Ma megvizsgálták azt a kést is, amivel 3 szúrással megölték az idős asszonyt a Kanizsai utcában tavaly nyáron. Volt albérlőjét, egy egykori focistát vádolták a gyilkossággal. A bíró azonban ma felmentette.

A bíró azt mondta: kétségei támadtak, hogy a rendőrök szabályosan vettek-e DNS- mintát a focistától. A mintavételről ugyanis nem készült hivatalos jegyzőkönyv. Így hiába találták meg a focista körme alatt az áldozat DNS-ét, és a késen pedig a focista DNS-ét, ez nem számít bizonyítéknak   

- A bíróságban kételyek merültek fel, hogy szabályszerűen kerültek-e lefolytatásra egyes nyomozati cselekmények - mondta Ifkovics Béla, bíró, Kaposvári Törvényszék.

A bíró szerint azt sem tudni, miért ölték meg az idős nőt. A vád szerint nyereségvágyból, de a pénztárcáját megtalálták a holttest mellett, benne ezer forinttal. A focista valóban pénzzavarban volt: reggel még nem tudta kifizetni a fröccsét egy presszóban, este már igen, de ez nem bizonyít semmit. Ügyvédje elégedett az ítélettel.

- A tisztelt bíró úr által kimutatott nagy fontosságú eljárási hibán kívül nem lehetett ügyfelem bűnösségét bizonyítani - tette hozzá Kiss Attila, ügyvéd.

A meggyilkolt asszony fia sem hitt abban, hogy a focista a gyilkos.

- Nem tudom, mit gondoljak. A legfontosabb, hogy megtaláltják anyukám gyilkosát. Aki áratatlan, azt ne ítéljék el, de a bűnös bűnhődjék - mondta Verner Gyula.

Az ügyészség fellebbezett a felmentés ellen, így a végső döntést a Pécsi Ítélőtábla mondja majd ki az ügyben.

Címkék: rendőrségi, kapitányság, hírek, megyei, somogy, kék hírek