kutya1.jpg


Hiába szorítottak százak a kedden elkobzott csontsovány kölyökkutyák életéért, ma délelőtt mégis elpusztultak. Megmentésükre sajnos a gyors beavatkozás ellenére is kevés volt az esély, ugyanis későn érkezett a bejelentés az állatmentőkhöz - tudatta velünk elérzékenyülve a Philip Állatvédő Egyesület elnöke. Szántó Margit hozzátette: ha már egy nappal korábban elhozhatták volna a kutyákat, nagyobb esélyük lett volna a túlélésre.

Mint megtudtuk: nem ez az első eset, hogy állatokat kínoztak a kaposvári portán. Korábban  kismacskákat is tartottak a tulajdonosok, azonban őket is halálra éheztették. Állataikat rendszeresen verték, még a pár hónapos kölyökkutyák bajszát levágták. Korábban elpusztult fekete kutyájukat pedig egyáltalán nem etettek, amikor tányérja közelébe merészkedett, addig ütötték, amíg el nem menekült.

kutya2.jpg


Mint azt kedden megírtuk: amikor az állatvédők rajtaütöttek a tulajdonoson, már a bogarak is belepték a fél éves fekete ebet. A pár hónapos, csontsoványra fogyott, beteg keverék kölykök előtt pedig nem hogy étel, még víz sem volt.

A tulajdonost nem hatotta meg az állatok elkobzása. Semmilyen megbánást nem tanúsítottak az állatvédők ottjártakor. Az egyesület ezért most azon dolgozik, hogy letiltassák az állattartást, és legyen következménye az eddigi kínzásoknak.

Nézze meg korábbi videónkat:

 

Címkék: Philip, állatvédő, egyesület, kutya, kék hírek