Opel Penthe hirdetés
2016.12.10 - Szombat
Judit
-3ºC / 8ºC
Gyengén felhős
Idén is szalagavatók a KaposPonton!
Kattintson videóinkért.

Elítélték a verekedő színházi rendezőket 2013. Október 08. - Kedd 12:46 | Címkék: kék hirek, verés, testi sértés, színész, ítélet, garázda

Vidnyánszky Attila miatt verekedett össze három színészoktató. Röpködtek a sörösüvegek, pofozták és lefejelték egymást. Ketten negyedmilliós bírságot kaptak.

verekedő tanárok

Tavaly tavasszal egy kaposvári szórakozóhelyen egyetemi vacsorát tartottak a színészképzés oktatói és hallgatók részvételével. Mindenki italozott, később pedig magasra csaptak az indulatok. A mai tárgyaláson kihallgatott diákok azt vallottak: akkortájt érezhető volt a feszültség az egyetemen, vezetőváltás volt a színész-oktatáson. Egyes régi oktatók kerültek szembe az új direktor, Vidnyánszky Attila képviselte szellemmel. Szakmai vita miatt ugrott össze a mozgástanár és a neves színházi rendező, Mohácsi János.

Mohácsi János szerint (és néhányan valóban látták a repülő söröskorsót, de azt nem, hogy ki dobta), a mozgástanár vágta a fejéhez a korsót, ami vérző fejsérülést okozott. Ezt fényképekkel bizonyította, látleletet azonban nem vett fel akkoriban, és feljelentést sem tett. Nem úgy a mozgástanár, aki azt állította: Mohácsi János lefejelte, majd amikor a földre került, R. Attila, a másik rendező megrúgta a mellkasát. Amikor felkelt, és a kabátját vette volna, egy ökölütést kapott a szemére Mohácsi Jánostól.

A két rendező tagadta a vádakat, a garázdaságot és a könnyű testi sértés kísérletét. A bíró szerint azonban megdőlt Mohácsi János szavahihetősége, mert a tagadása ellenére korábban egy rendőrségi szembesítésen beismerte, hogy " betakarta" a sértettet. A bíró 250-250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a két rendezőt, akik közül R. Attila a kaposvári színházban színészként is játszott. Az ítélet ellen a felek fellebbeztek.

A döntés után Mohácsi János azt nyilatkozta a Kapospontnak: a Tanú című film forgatását idézte fel benne a bírósági eljárás, amikor is Pelikán Józsefnek Virág elvtárs előre megmutatja az ítéletet. Az ügyet piszlicsárénak nevezte, és ezért sem tett feljelentést a korsós ütés ellen, holott akkor a mozgástanárnak is a vádlottak padján lett volna a helye, ahogyan ügyvédje kifejtette.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás