Ugyanakkor a Balaton Sound hivatalos közleményben cáfolja a hírt, szerintük ugyanis a fesztivál területén nem történt halál eset. A Balaton Sound főorvosa határozottan cáfolta, hogy a fesztivál területéről elvittek volna bárkit is szívleállással, és ilyenről a siófoki kórházban sem tudnak. Ellenben még a fesztivál első napján kórházba vittek egy 21 éves belga fiatalembert, de ő a saját lábán távozott. Talán ezt az esetet keverhette össze a VTM - véli a fesztivál főorvosa.

A 444.hu információi szerin: később a Sound szervezői is értesültek arról, hogy valóban meghalt egy fesztiválra érkező belga vendég, ám Siófokon találtak rá, nem a fesztivál területén, így nem tudhattak erről semmit.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság viszont megerősítette, hogy valóban történt egy haláleset, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért a körülményeket közigazgatási eljárásban vizsgálják.

A police.hu-ra azonban felkerült még egy belga fesztiválozóról szóló hír. Négy pár tornacipőt próbált meg ellopni az egyik sátorból, de a biztonsági szolgálat emberei lekapcsolták, majd átadták a rendőröknek. A férfit előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra lopás vétsége miatt.

Címkék: soundon, belga, 2013, halál, balaton, kék hírek