Több mint 1 millió forintot rabolt el a takarékszövetkezetből, és az egyik alkalmazott autóján menekült el.   

A rablással vádolt férfi vállára terítették a kabátját, amit lefoglaltak tőle a rendőrök. Azt nézték, hasonlít-e a ruhája arra, ami a bank biztonsági kameráin látszik. A teljes felvételt levetítették ma a bíróságon. Meg is állították a képet, hogy jobban lássák.

A kivetitő képe elé állították a férfi. Oldalra kellett fordítania a fejét, hogy össze tudják hasonlítani.

Azzal vádolják, hogy fegyverrel 1 millió forintot rabolt el a böhönyei takarékszövetkezetből tavaly májusban. Elvitte az egyik alkalmazott kocsiját is, azon menekült Nemeskisfaludig, ahol buszra szállt. Több bizonyíték is szólt ellene. Szemtanúk látták a bank közelében üldögélni. A rendőrkutya is megtalálta a szagnyomát a bankban.

bankrabló


- Ugyancsak bizonyítja a vádlott bűnösségét a szagminta eredménye, hogy a padlóról felvett szagmintát a szolgálati kutya a vádlott szagával azonosította - mondta a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze, Hannich Ferenc.

A férfi DNS mintáját is megtlálták az elrabolt kocsiban. Ennek alapján ítélték el.

- Ezért őt a törvényszék halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt, 13 évi fegyházra, és közügyektől eltiltásra ítéli - mondta a Kaposvári Törvényszék bírója, Ifkovics Béla.

A férfit egyébként Balatonszepezden fogták el, amikor benzinnel lelocsolt egy pénzváltóban dolgozó nőt. Azzal fenyegette, hogy felgyújta, ha nem ad neki pénzt. Ezért is el fogják ítélni nemsokára, ha bűnösnek találják.

Címkék: bankrabló, millió, ítélet, bíróság, kék hírek