Továbbra is szökésben a balatonlellei fegyveres rablópáros. Mint arról tegnap mi is beszámoltunk: a rendőrség hajtóvadászatot indított két férfi ellen amiért kirabolták egy balatonlellei üzletember lakását.

Az otthon tartózkodó  Bamako-ralit is többször megjárt 6 éves M. Andrást és feleségét annyira megverték a támadók, hogy a mentőknek kórházba kellett szállítaniuk őket.

A Bors információi szerint a rablók a szomszéd telek felől hatoltak be a házba, amelyet két rottweiler őrzött. Azt azonban senki sem tudja, hogyan bántak el a kutyákkal.

A meneküléshez használt, családtól lopott Alfa Romeót még tegnap este megtalálták a rendőrök, azonabn az elkövetők szökési útvonaláról továbbra sincs információjuk.

A Bors által megkérdezett helybeliek szerint külföldiek lehettek a támadók. Többen pedig osztrák bűnöző csoportot sejtenek a támadás hátterében, mivel M. András Ausztriából importált autókat is árult.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetők kilétéről, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a 06/82-502-700-as vagy a 06/80-200-676-os telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 08.00-16.00, p: 08.00-13.00), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Nézze meg a tegnap készült videónkat:

 

Címkék: fegyveres, balatonlelle, rablás, somogy, rendőrség, kék hírek