Itt a tavasz, mely érezteti hatását a közúti közlekedésben is, sajnos nem feltétlenül csak a szépségeivel.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívása:

Nagyon fontos, hogy a motorkerékpárosok – a téli kényszerpihenőt követően – készítsék fel járműveiket a közlekedésre, ellenőrizzék azok műszaki állapotát, de saját maguk felkészítéséről se feledkezzenek meg, hiszen a rutinosmotorosok járműkezelésében is hiányosságok  merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek. Ahogy a gyermekeket arra intjük, hogy „az úttest nem játszótér”, úgy a motorosokat pedig arra, hogy a „közút nem versenypálya”. Fontos, hogy mindenki legyen tisztában járműve menetdinamikai sajátosságaival, és persze saját vezetési képességeivel. Ne feledjük, nem a motor képességein múló gyorsulás, hanem a mi képességeinket tükröző biztonságos megállás az embert próbáló feladat!

Motor baleset


Bár a mínuszok – reméljük – elmúltak, az aszfalt még mindig nagyon hideg, így a gumik tapadása nem ideális. Fontos, hogy minden út alkalmával az első kilométereket mérsékelt tempóban kell megtenni (különösen hideg és nedves időben), amíg a gumik elérik a szükséges hőmérsékletet, amely optimális tapadást biztosít. A motorkerékpár-gumik ugyanis teljesítőképességüket csak egy bizonyos hőmérsékletre való felmelegedés után érik el, ezért kell a gumikat bemelegíteni,  Kanyarokban fokozottan óvatosan kell közlekedni és számolni a jelentősen megnövekedett féktávval.

motor


A közlekedők fizikai értelemben egyik legvédtelenebb rétegére különösen igaz, hogy minden apró meggondolatlan mozdulat vagy figyelmetlenség tragédiához vezethet. Mivel nincs  karosszéria, különös jelentőséget kap a speciális öltözet és a bukósisak helyes megválasztása, ezen ne spóroljunk, életet menthet. Egyharmadával kevesebb ember sérülne meg és veszítené életét az utakon, ha betartanánk az előírt sebességhatárokat, mely a motorkerékpárosokra kiemelten igaz. Sokszor okoz tragédiát a kellő körültekintés nélküli előzés, különösen akkor, amikor motoros nem győződik meg arról, hogy az előtte haladó és előzni kívánt autók valamelyike balra szándékozik bekanyarodni. Arra is figyelni kell, hogy előzés közben kihajthatnak a környező utcákból! A kanyarodó és az elsőbbségadásra kötelezettek gyakran nem „számolnak” a még távolban haladó motoros nagy, meg nem engedett sebességével, így bekanyarodnak, vagy kihajtanak elé. A motorosra különösen igaz: elsőbbségünk akkor van, ha megadják!

segedmotoros_baleset

Ha kanyarban helytelenül választjuk meg a sebességet, könnyen a másik sávban találjuk magunkat, figyeljünk továbbá az útburkolati hibákra, szennyeződésekre és a helyes testtartásra is, mindezek gyakran vezetnek a motorosok súlyos baleseteihez, melyek kellő óvatossággal megelőzhetőek. A követési távolság betartásával sok baleset
szintén elkerülhető.

Visszatérően ellenőrizzük a műszaki állapotot (a fékrendszert, a lámpákat, a markolat ideális holtjátékát, a guminyomást, a kormánycsapágyat stb.), az ideális értékektől való enyhe +/-eltérések fokozzák a baleseti kockázatot. A motorral ugyan könnyebb kivédeni a baleseti helyzeteket, mint autóval, de a mégis bekövetkező baleset következményei sokkal súlyosabbak.  

Hogy ne árnyékolja be tragédia egyetlen család tavaszát sem, tartsuk be a közúti közlekedési szabályokat!



Címkék: hobbypilóták, motortér, van, életveszély, kék hírek