A vádlott idén egy februári délután 16 órakor észrevette, hogy az idős szomszédja az udvarán fekszik magatehetetlenül, alsóruházata le volt csúszva, felkelni nem tudott. Nem segített neki, és nem értesített senkit, pedig látta, hogy életveszélyben van a 80 éves férfi.

Haragos viszonyban voltak ugyanis régóta egy birtokvita miatt. Az idős ember éjfélkor szívelégtelenség miatt meghalt. 4 órán belül érkező orvosi segítség megmenthette volna. Aznap délután 5, éjszaka -3 Celsius fok volt. Az idős férfit másnap reggel találta meg a távolabbi szomszédja, aki korábban a veje volt. Felhívta a sértett fiát, aki értesítette a mentőket.

A vádlott azzal védekezett: többször volt már ittas a szomszédja, olyankor az udvaron elesett, de mindig felkelt a saját erejéből. Azt gondolta, hogy most is ugyanerről van szó. Csakhogy tanúk nem igazolták az állítását az idős férfi italozásáról.

A hétfői másodfokú tárgyaláson a vádlott ügyvédje enyhítést kért, mondván a biztonsági őrként dolgozó vádlott olyan alacsony IQ-val rendelkezik, hogy nehézséget okozott számára felfogni a tette következményeit. A Kaposvári Törvényszék azonban helybenhagyta a Kaposvári Járásbíróság első fokú ítéletét, vagyis másfél év börtönre ítélte a vádlottat két évre felfüggesztve.

Nézze meg korában készült videónkat:

 

Címkék: kihűlt, megfagyott, telek, szomszéd, Mernye, kék hírek