A Blikk információi szerint Szita Bence nyakán P. Erika lábának megfelelő hosszúságú és szélességű nyomot találtak az orvosok, ami arra utal, hogy P. Erika igenis részt vett Bence megkínzásában. Korábban ráadásul a nő két tettestársa, K. József és a Kojak néven ismert B. József is a bestiális gyilkosság kitervelője ellen vallott.

K. József ügyvédjének azt állította amikor ásta a kisfiú sírját, többször hátrafordult, és látta, amint P. Erika és B. József a üti-veri a kis Bencét. Arra is emlékezett, hogy a nő kezében kés volt.

P. Erika azt is tagadja, hogy ő itatta a kisfiúval a vörösbort. Mint azt elsőként megírtuk, a kisfiú három feltételezett gyilkosa a borral és gyógyszerrel próbálta tompítani Bence érzékeit.

A lap úgy tudja: miután a fiút levetkőztették és a kezeit megkötözték, a gyerek még akkor is menekülni próbált, amikor már teljesen bódult lehetett a belé diktált szerektől. Fogvatartói azonban erőszakkal tartották vissza, majd végeztek vele.

A gyerek telefonját és ruháit azóta sem találták meg, holott egy külön nyomozócsoport csak azokat kereste. P. Erika szerint B. József rejtette el azokat a gyilkosság után.

P. Erika és B. József ügyvédje a KaposPont kérdésére cáfolta a Blikk információit, miszerint megtalálták P. Erika lábnyomát Szita Bence nyakán. Úgy tudjuk, az újság egy korai szakértői véleményre hivatkozik, miszerint találtak olyan lábnyomot az áldozat nyakán, ami méretéből eredően nőé is lehet. Felhívtuk Szita Bence nagybátyját, aki közölte, hogy a család nem tud ilyenről.

Címkék: felbujtó, mostoha, kegyetlen, P. Erika, Szita Bence, brutális, gyilkos, kék hírek