A brutálisan meggyilkolt 11 éves fiú, Szita Bence ügyében folyó nyomozás lezárultát Piros Attila dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány jelentette be a csütörtöki kaposvári közgyűlésen. Az iratismertetések után vádemelési javaslattal kerül az ügy a Somogy Megyei Főügyészség elé.

P. Erikát, Bence feltételezett gyilkosát a múlt héten szembesítették a róla készült igazságügyi elmeorvosi szakvélemény eredményével. Beszámíthatónak nyilvánították. Legutóbb K. József, a feltételezett tettestárs azt vallotta, hogy P. Erika tevékenyen részt vett a kisfiú megölésében és kínzásában.

A vádlottakat egymástól több száz kilométeres távolságba, különböző börtönökbe szállították.

A gyanúsítottakat nyereségvágyból, előre kitervelten, és különös kegyetlenséggel vádolják.

Berlik Zoltán, a nő kirendelt védője a Kapospontnak elmondta: örül a gyors lezárásnak. Ám csak az iratismertetés után beszél az ügyről bővebben.

A vádlottak akár tényleges életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

Korábbi videóink a témában:

 

Címkék: kegyetlenség, különös, előtt, tárgyalás, Bence, Szita, kék hírek