A vádlottak a helyszínről elmenekültek, ekkor a hivatásos vadász üldözőbe vette őket, valamint értesítette kollégáját. Felismerték az orvhorgászokat, és a másik vadász a lakóhelyükre ment, hogy ott feltartóztassa őket. Este a családi ház mögötti kukoricásból hazafelé tartó férfit, és fiatalkorú fiút megállásra szólította fel, és közölte velük, hogy intézkedik, mivel kollégája tetten érte őket. Megkísérelte a fiút az autójához kísérni, de a másik férfi rátámadt azzal, hogy hagyja békén a fiát, majd ököllel megütötte. A vadász elesett, ekkor még kb. 15 ütést kapott a fejére. Végül a sértett lábra tudott állni, de ezután is verte az apa, sőt a fiú és az odaérkező harmadik vádlott is bekapcsolódott az ütlegelésbe. Mindhárom vádlott tudatában volt annak, hogy a sértett hivatásos vadász, és ilyen minőségében jogszerűen jár el velük szemben. A sértett a bántalmazás során 6 nap alatt gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Címkék: Edde, orvhorgász, vadász, sértett, ököl, kék hírek