A Végh Ignác téren, szeptember elején elhelyezett bronz szobrot és annak talapzatát szerdára virradóra rongálták meg. A szobor nyilvántartási értéke 22,62 millió forint. A város polgármestere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.A Siófoki Rendőrkapitányság rongálás miatt indított nyomozást az ügyben.

A cselekmény elkövetése a Kerekiben felállított Horthy szobor megrongálása ügyében hozott bírósági ítélet után a siófoki önkormányzat szerint előrelátható volt, ezért korábban már fokozott rendőri járőrözést kértek a helyi rendőrkapitányságtól, illetve erre utasította a közterület felügyeletet is.

szoborrongálás károlyi


A város nem először került a figyelem középpontjába a köztéri szobrokat ért támadások kapcsán. Tavaly januárban a temetőből lopták el Bors István bronz szoborcsoportjának egyik alakját. Annak indítéka egyértelműen a haszonszerzés volt, a mostani esetnek azonban politikai indítéka lehet. Az önkormányzat többször hangsúlyozta, Károlyi Mihály személyével nem foglalkozik. Varga Imre alkotását nem ideológiai üzenete, hanem művészi kvalitásai és a városhoz való kötődése miatt fogadta be. A művész maga is egyetértett azzal, hogy az helyszínként először felmerülő Millenium park helyett a csendes kis széplaki téren kapjon új helyett a hangos politikai vitáktól elhíresült alkotás.

A város szándékos rongálás miatt feljelentést tett feljelentésen túl gondoskodik a helyreállításról és az október 8-án tartandó rendkívüli testületi ülésen kíván foglalkozni az esettel.

Mint arról korábban beszámoltunk: szeptemberben érkezett Károlyi Mihály szobra a széplaki térre Siófokra. Varga Imre politikai vitákról elhíresült alkotása a Parlament elől került Károlyi szülővárosába leleplezés és ünnepi rendezvény nélkül.

A siófoki képviselő-testület akkor döntött a szobor befogadásáról, amikor a budapesti Kossuth tér átépítése miatt annak elköltöztetéséről döntöttek a fővárosban. A tulajdonos fővárosi közgyűlés és a siófoki önkormányzat haszonkölcsön-szerződést kötött a szoborról. Jelenleg az utolsó simításokat végzik: az alkotás körüli terepet rendezik.

Címkék: károlyi mihály, festék, szobor, rongálás, siófok, kék hírek