A Kaposvári Városi Bíróság szerdán hozott nem jogerős határozatot annak 44 éves csökölyi férfinek az ügyében, aki úgy adott hitelt, hogy egy hónap lejártával a kölcsön adott összegek dupláját követelte vissza. A bíróság ezért egy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, valamint 857 ezer forint vagyoni kár megtérítésére kötelezte a vádlottat. Mellékbüntetésként pedig kitiltottál falujából.

Az ügyészség szerint, 2009 és 2011 között a kétezer és húszezer forint közötti kölcsönökre 100 százalékos kamatra kötött megállapodásokkal hat károsultat a nyomorba taszított a vádlott.

A korábban tíz hónapig előzetes letartóztatásban lévő uzsorás a bíróságon tagadta, hogy pénzt adott volna kölcsön, mint ahogyan azt is, hogy a helybelieknek hitelre eladott élelmiszerekre és italokra - krumplit, hagymát, tyúkot, bort árult hitelbe - kétszeres felárat számított fel.

Azt mondta: az irigyei jelentették fel, mert bár ő is szociális segélyből élt, de nem szórta el a pénzt, mint mások.  

A vádhatóság szerint ennek ellentmondanak a sértetti vallomások, és az is, hogy a rendőrök a vádlottnál tartott házkutatáskor találtak egy noteszt, benne egy listát az adósokról, a kölcsönökről és az eladott árukról. Az abban szereplő összegek a sértetteket igazolják, mindegyikük szociális segélyből él. A káruk összességében több mint 800 ezer forint.

Korábban a meghallgatott tanúk egyike a bírónak arra a kérdésére, hogy könnyebb-e az életük az uzsorás nélkül, azt mondta: most sokkal nehezebb, mert nincs kitől kölcsönkérni, és már segélyt sem kap.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügyben jogerős határozatot a Kaposvári Törvényszék hoz.

(mti)

Címkék: kitiltás, zsaroló, uzsora, csököly, börtön, somogy, kék hírek