Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ezúttal is július 1-je és augusztus 30-a között, újból Zára (Zadar) térségében járőröznek és segítenek horvát kollégáiknak a magyar rendőrök. A két hónap alatt kéthetes váltásokban, kettesével összesen nyolc rendőr teljesít szolgálatot a tengerparton.

Az idén a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK), valamint a Csongrád, a Heves, a Somogy és a Zala megyei főkapitányságtól egy-egy, Baranyából két rendőr, továbbá a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságtól szintén egy rendőr vesz részt a horvátországi feladat ellátásában. Az ezúttal is pályázaton kiválasztottak mindegyike beszél angolul, de néhányan horvát, szerb, szlovák, valamint német nyelvismerettel is rendelkeznek.

A magyarok a horvát rendőrök munkáját segítik a tengerpart idegenforgalmilag frekventált övezeteibe utazó magyar turistákkal kapcsolatos rendészeti feladatok ellátásában. Önálló intézkedési joguk nincs, kényszerítő eszköz nélkül, a horvát jogszabályi rendnek megfelelően látják el a feladatukat a melléjük kijelölt horvát rendőr irányításával.

A Külügyminisztérium sajtófőosztálya korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy június 18-tól megkezdte működését és egészen szeptember 15-ig érhető el Splitben az ideiglenes magyar konzuli ügynökség. A Horvátországba utazó, bajba jutott magyar állampolgárok a kihelyezett konzult az éjjel-nappal hívható mobiltelefonon (00-385/99-558-5555) érhetik el. A diplomata konzuli kerülete Zára, Sibenik-Knin, Split-Dalmát, valamint Dubrovnik-Neretva megyére terjed ki, a Horvátország más megyéiben bajba jutottak ez idő alatt is a zágrábi magyar nagykövetség konzuli szolgálatát kereshetik meg - írja az MTI.

A statisztikai adatok szerint évente több mint 300 ezer magyar indul Horvátországba, túlnyomó többségük a nyári szezonban és az Adriai-tenger partjára utazik.

Címkék: tengerpart, horvát, magyar, rendőrség, Somogy, kék hírek