Hivatalos személy elleni erőszakért 1év börtönre ítéltek 2 évre felfüggesztve egy 52 éves német nőt a Kaposvári Törvényszéken. 250 ezer forint pénzbüntetést is kell fizetnie. A vádlott Stuttgartban volt postai alkalmazott, édesanyjával hosszabb-rövidebb időszakokra Bonnyán tartózkodott, aholt egy házat vettek.

Tavaly augusztus 29-én egy bírósági végrehajtó-helyettesként dolgozó nő kereste fel őket azzal, hogy ingóságokat akar foglalni. A vádlott közölte, hogy perújítást kezdeményez, de erre a végrehajtó azt felelte, hogy tovább folytatja a foglalást. A német nő be sem akarta engedni, majd kinyitotta a kertkaput, és autójával rátolatott a végrehajtóra. A sértett rászólt, hogy maradjon a helyszínen, amíg hívja a rendőröket. A német nő azonban távozni akart, de nem fért ki a végrehajtótól az autóval, ezért rá akart ijeszteni. Nagy gázt adva tolatni kezdett kis sebességgel meg-meg állva, ezzel akarta arra kényszeríteni, hogy félreálljon az útból.

A végrehajtó azonban a helyén maradt, a jármű végül úgy állt meg, hogy a kocsi bal hátsó sarka elérte a sértett bal csípőjét, anélkül, hogy meglökte, vagy sérülést okozott volna. A vádlott ekkor kiugrott az autóból, karon ragadta a végrehajtót, kirángatta az úttestre, majd visszaült a gépkocsiba, és beállt az udvarba. Ezután a szomszédja kocsijával a siófoki bíróságra vitette magát. A végrehajtó 8 napon belül gyógyuló, bevérzéses sérülést szenvedett a karján. Könnyű testi sértés miatt joghatályos magánindítványt terjesztett be a német nő ellen. Az ítélet jogerős.

Címkék: hivatalos személy, végrehajtó, jogerős, ítélet, autó, kék hírek