Hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség egy 30 éves siófoki rendőrt, egy 32 éves enyingi, és egy 34 éves balatonvilágosi férfit. A főtörzsőrmester a siófoki kapitányság állományában dolgozott körzeti megbízottként, majd közrendvédelmi járőrként. Az enyingi férfi a barátja volt, ő prostituáltak futtatásával foglalkozott. Rávette a rendőrt, hogy hivatali kötelességét megszegve tájékoztassa arról, hogy az általa felügyelt lányoknak mikor nem kell számolniuk rendőri ellenőrzéssel. A kapcsolatot telefonon tartották, beszélgetéseikben egyeztettek. A főtörzsőrmester elmondta, hogy mikor lesz szolgálatban, ekkor a prostituáltak zavartalan tevékenységét garantálni tudta. 2010 májusában a rendőr és a strici megállapodtak, hogy a főtörzsőrmester eltávolítja a konkurens kéjnőket a területről. Néhány nap múlva egy siófoki rendőr főhadnagy előállította az enyingi férfi által pártfogolt prostik egyikét a 7-es főút gamászapusztai elágazójánál. A strici felhívta a korrupt rendőrt azzal, hogy az egyik lányt, azt a "fekete hajút elvitték", és kérte, hogy "engedtesse ki." A rendőr mentegetőzött, azt mondta, hogy a főnöke vitte be a nőt, nem tudta kivédeni. A főtörzsőrmester elmondta, hogy mikor fog legközelebb dolgozni, akkor minél több lány kijöhet az út mellé. Később megbeszélték, hogy egy benzinkútnál találkoznak, ahol a strici átadja a rendőr "tegnapi ötösét". A vesztegetési pénzt nem megállapítható helyen, időben és összegben kapta a főtörzsőrmester, ezt nem tartalmazta a lehallgatott telefonbeszélgetés.

Később a balatonvilágosi barátja is felhívta a rendőrt. Megadta autója rendszámát, és arról érdeklődött, hogy kivonták-e a forgalomból. A rendőr a saját jelszavával és azonosítójával belépett a rendőrség számítógépes rendszerébe, és lekérdezte a kocsi adatait. Ezután arról tájékoztatta a barátját, hogy nem lát eltiltást, de a jármű opcióval terhelt.

2010 nyarán egy balatonszabadi férfi postaládájába valaki egy lőszert tett. A sértett a szomszédaira gyanakodott, mert haragban voltak. Többször háborgatták. Feljelentést tett, az ügy előadójának a főtörzsőrmestert jelölték ki. A sértett a siófoki ügyészségen panaszt tett, mert szerinte a nyomozás vontatottan folyt, ugyanis az elkövetők az ügy előadójának ismerősei. A rendőr felettese, a közrendvédelmi osztályvezető jelentést készített, amiben az állt, hogy a beosztottját nem találta elfogultnak, de az ügyet egy másik előadóra bízta. A szomszéd család egyik hölgy tagja ezután telefonon felhívta a rendőrt, aki elmondta, hogy többet nem tud segíteni, mert elvették tőle az ügyet, de kedvező jelentést írt, és mindig intézkedni fog a sértett ellen, meg fogja szondáztatni, ha megállítja autóvezetés közben. Tájékoztatta a nőt, hogy a szakértők lőszernek minősítették a postaládába dobott tárgyat, de a szomszédokra nézve terhelő adatok nem merültek fel, vagyis az ügyet meg fogják szüntetni. Végül az eljárást bizonyítottság hiányában valóban megszüntették. Ezzel a vádlott a sértettnek jogtalan hátrányt, a szomszédoknak jogtalan előnyt biztosított.

A rendőr egy másik ismerőse, egy tabi férfi ellen szemérem elleni erőszak bűntette miatt rendeltek el nyomozást. A gyanúsított Balatonalmádiból, majd Balatonföldvárról, később pedig Körmendről felhívta a főtörzsőrmestert, és megkérte, hogy derítse ki, miért keresik. A vádlott telefonon beszólt a siófoki kapitányság ügyeletére, és egy kolléganőjénél az iránt érdeklődött, hogy mivel gyanúsítják a tabi férfit. A rendőrnő utánanézett, majd arról tájékoztatta a főtörzsőrmestert, hogy a férfi ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A rendőr hivatali kötelességét megszegve tartotta a kapcsolatot a gyanúsítottal, a feltalálási helyéről nem tett jelentést. A körözött férfi később Szentgotthárd és Körmend térségéből telefonált, illetve smst küldött a korrupt rendőrnek. Az ügy tárgyalása keden kezdődött a Somogy Megyei Bíróságon.

A bírósági tárgyaláson a rendőr azt mesélte, hogy egy helyi pókerklubban ismerkedett meg az enyingi férfival, akiről nem tudta, hogy lányokat futtat. Kezdetben azt se mondta meg neki, hogy rendőr, hanem azt hazudta, hogy favágó. Fával üzletelni is akartak. Pénzről nem esett szó köztük, csak annyiban, hogy vett tőle egy aranyláncot, illetve egyszer 5 ezer forintot adott neki kölcsön. Az enyingi férfi ugyan gyakran érdeklődött tőle, hogy mikor van szolgálatban, de nem mondott neki igazat, így akarta lerázni. Nem volt korrupt, lelkiismeretesen dolgozott, szeretett volna előrejutni a szakmájában, szögezte le a főtörzsőrmester. A lőszeres nyomozás ügyében azt mondta, hogy nem volt elfogult, ennek ellenére a sértett családja, akivel jóban volt egyébként, a házukban is járt, egyfolytában azzal zaklatta, hogy miért nem tartóztatja le a szomszédokat, miért nem áll lesben, miért nem tart házkutatást náluk. A körözött tabi férfit szintén a pókerklubban ismerte meg a rendőr. Amikor telefonon felhívta, a férfi azt mondta, hogy Ausztriában van, néhány nap múlva hazajön. Valóban érdeklődött az ügyeletestől, mert kíváncsi volt, de nem segíteni szeretett volna a körözött férfinak, hanem elfogni, ezért telefonon később azt mondta neki, hogy azért keresik, hogy egy iratot írjon alá, meg is beszélték, hogy biliárdoznak, ha hazajön. A történtekről írásban valóban nem tett jelentést a feletteseinek, de az ügyeletest szóban tájékoztatta, úgy gondolta, hogy ennyi elég.

Az enyingi férfi, aki ellen egyébként más ügyben garázdaság és kitartottság miatt folyik büntetőeljárás, írásban tett vallomást, ezt felolvasta a bíróság előtt. Ebben beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit már megbánt azóta. Csak fals információt kapott a rendőrtől, tette hozzá a férfi, aki egy rózsafüzért tartott a kezében. A tárgyalás szerdán folytatódik.

Címkék: futtató, vád, korrupt, strici, rendőr, kék hírek