A kaposvári Noszlopy utcában történt a verekedés. Tavaly májusban a szökőkutaknál egy végzős gimnazista osztály fényképezkedett szerenádozás után. Ezt látta meg a bőrfejű, és odament, mert szerepelni akart a képen a lányok mellett. A diákok elküldték, de nem akart menni.

- Valóban kötekedő jelleggel mentem oda, de akkor még nem láttam ezt az egyént - jelentette ki a bíróság előtt az előző tárgyalásán.

Az egyik diákról azt hitte, hogy roma származású, ezért kötött bele. Odament a kamaszfiúhoz, és kötözködni kezdett vele. Előbb az acélbetétes cipőjével kis erővel combon rúgta, majd egy szintén nem nagy erejű ütést mért az arcára.

Ekkor a fiúnak az egyik barátja kelt a védelmére, hogy megakadályozza a további bántalmazást. A vádlott ellene fordult, és megrúgta. A barát megszédült és a villanyoszlopnak esett. Felrepedt a fején a bőr. A verekedésnek szemtanúja volt egy rendőr, aki korábban már többször intézkedett a vádlottal szemben. Rákiáltott, hogy fejezze be, a férfi ekkor elfutott, de rövidesen elfogta egy rendőrjárőr.

bőrfejű


A 22 éves kaposvári fiatalember kétszer volt már büntetve. Rablásért, zsarolásért és súlyos testi sértésért 3 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott, amit le is ült. Ezután személyi szabadság bűntettéért 1 év fogházat kapott 3 évre felfüggesztve. Állítólag korábban még a börtönőrnek is nekiment. A pszichológus szakértői szakvélemény szerint a vádlott személyiségzavarban szenved, kötekedő, öntörvényű, ingerlékeny, rasszista megnyilvánulások jellemzik.

A mai tárgyaláson kihallgatták a sértettet, és egyik osztálytársát. A vádlott sokkal csendesebb volt, mint az első tárgyalásán. Mintha nyugtató hatása alatt állt volna. Csak azt észrevételezte, hogy nem rúgott fejbe senkit.

- Sok mindenhez nem értek, de ha meg akarok rúgni vagy ütni valakit, azt megteszem- jelentette ki- Hol a  sérülés?- kérdezte végül.

bőrfejű

Ezután a vádbeszédek következtek. Az ügyész szerint a sértett visszaütött, de ezt jogos védelmi helyzetben tette. Osztálytársai le akarták fogni, hogy óvják, majd elengedték, hogy védhesse magát. Enyhítő körülménynek értékelte a vádlott elmeállapotát és beismerését. Súlyosbítónak viszont a visszaeső voltát, az ittasságát és a garázdaságok elszaporodottságát.

A védő emelkedett szólásra. Felidézte, hogyan történt az eset, és azt a következtetést vonta le, hogy a védence nem a származása miatt kötött bele a sértettbe. Indulatos volt, mert elküldték, de először egy másik fiatalt lökött meg vállal, idézte fel.

A bíró 3 év börtönre ítélte a vádlottat közösség tagja elleni erőszak bűntettéért.
-A vádlott a bíróság előtt sem tagadta nézeteit, és az elmeorvosi szakvélemény szerint is rasszista beállítottságú- mutatott rá a bíró. A tanúk szerint is a kötözködés arra irányult, hogy romának vélte a sértettet.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. A fiatalember előzetesének megszüntetését, vagyis a szabadlábra helyzését kérte, hogy otthon segíthessen 60 éves édesanyjának, de a bíró elutasította a kérését.   

Címkék: srí-lankai, bőrfejű, rasszista, cigány, roma, kék hírek