Felháborodtak a nagybajomiak. Ennek okáról egy közösségi portálon írtak. Valaki, vagy valakik ugyanis brutális módon szétrombolták hétvégén a Fő téren a plébánia előtt felállított betlehemi jászolt. Úgy tudjuk: a kis Jézus fejét leszedték, a Mária és József bábukat összetaposták.

Fejér István nagybajomi református lelkész a Kapospontnak elmondta: saját kézzel készítették a bábokat, ezért még megrendítőbb volt a látvány. -  A bánat mellé azonban hamar örömk is költözött. A városlakók ugyanis a hír hallatán összefogtak, és vasárnap délután újjáépítették a betlehemet.

Nézze meg a videót!

A portálon a városlakók azt írják: ezúton gratulálnak az elkövetőknek, akiknek semmi sem szent, még a becsületes, jóakaratú emberek közösségért tett igyekezete sem. Azt üzenik, hogy nyugodtan vonuljanak be az elkövetők egy állatkertbe, ahol bizton megtalálják a maguk értelmi színvonalához illő társakat.

Címkék: semmi sem szent, betlehem, jászol, református, Nagybajom, kék hírek