2019.11.23 - Szombat
Kelemen, Klementina
ÉLŐBEN A LEGNAGYOBB RANGADÓK!
Sportközvetítések a Kapos.hu-n!

Nagyberek: természetkárosítás miatt nyomoznak 2011. Augusztus 17. - Szerda 11:24 | Címkék: vízitársulat, kék hirek, BAlaton, Fenyves, Hubertus, hűtlen, kezelés

Természetkárosítás és hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tesz a nagybereki madárrezervátum ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos – írja a Magyar Nemzet. A területen először a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelt el vizsgálatot, miután május végén a Balatonfenyves melletti, különösen védett madárrezervátum vízszintje a kritikus szint alá süllyedt. A vizsgálatkor kiderült, hogy nyolcezer hektárnyi állami földet - amely a védett területet is magában foglalja - évi 80 ezer forintért 99 évre adták bérbe 1992 áprilisában.

Budai Gyula a Magyar Nemzetnek elmondta: az Állami privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1992-ben a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság jogutódjaként létrehozott Hubertus Agráripari Rt.-vel kötött szerződést, s a hektáronkénti 10 forintos haszonbérleti díj egyebek mellett a vadászati jogokat is tartalmazta. A szerződések áttekintését követően a kormánybiztosi hivatal megállapította: alapos a gyanúja annak, hogy a szerződésben szereplő feltételek miatt az államot 7-8 milliárd forintos kár érte. Emellett a szerződésben több jogszabályellenes kitételt is találtak, ezért a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a szerződés semmissé nyilvánítását és a terület állami birtokba vételét kezdeményezték.

Nagyberek

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos természetkárosítás és hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tesz a nagybereki madárrezervátum ügyében. A természetkárosítás miatt már nyomoz a rendőrség.

hal

amatőr természetvédők fotója


Elsőként az Index.hu hírportál adott hírt arról, hogy terepmadarászok észlelték május végén, a különösen védett vízimadár-rezervátum vízszintje kritikus szintre csökkent. Az ingoványt a terület bérlője csapolta le, minden bizonnyal azért, hogy vadászhatóvá tegye.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Balogh László az MTI-nek kifejtette, természetvédelmi őreik is jelezték, hogy a Balaton vízgyűjtőjén található, mintegy 1900 hektárnyi, Fehérvíz nevű védett lápon a korábbi 1,3-1,4 méteres vízszint a felére csökkent. Ezzel sok fokozottan védett madár fészke megközelíthetővé vált a területen élő nagyvad fajok, elsősorban a tojások, fiókák tizedelésével jelentős károkat okozó vaddisznók számára. A nagybereki Fehérvíz annyira értékes vízimadár-rezervátum, hogy június elseje óta a nemzetközi jelentőségű természetes vizekről szóló ramsári egyezmény jegyzékébe is bekerült, ami miatt fokozottabb figyelmet érdemel - hangsúlyozta az igazgató.

A Nol.hu júniusi információi szerint az ügyben indított vizsgálat kiderítette, hogy a térség állami területein a 90-es évek elején, egy évszázadra kötött szerződés szerint a külföldi érdekeltségű Hubertus Agráripari Rt. folytat mezőgazdasági gazdálkodást, és vadásztatást. Balogh László szerint a társaság gazdálkodási érdeke egyértelműen az, hogy alacsonyabb legyen a vízszint a védett részt is érintő térségben, amely törekvéseit érvényesítetni tudta, mivel meghatározó szerepet tölt be a tavaly alapított Balaton-Nagyberek Vízitársulatban.

hal

amatőr természetvédők fotója

Ez a vízitársulat lett ugyanis a felelőse a tavaly év végén lejáró vízjogi engedély meghosszabbításának. A társulat megfellebbezte azt az új engedélyt, amelyben figyelembe vették a Nemzeti Park Igazgatóság által támasztott, a korábbiaktól eltérő, részben magasabban és tovább tartó  vízszintminimumról szóló elvárást. Az ezt követően újból kiadott vízjogi engedély - bár a nemzeti park fenntartotta a korábbi elvárásait - felmentést adott a kritériumok teljesítése alól, amit a természetvédelmi szakembereki nem vettek időben észre - mondta Balogh László. Közölte, az eddigi vízeresztés az eljárási hiba miatt szabályosan folyt, egyelőre visszafordíthatatlan károkat nem okozott. A Nemzeti Park Igazgatóság és Magyar Madártani Egyesület helyi csoportja azonban amint észlelte az ebből fakadó gondokat, azonnal kezdeményezte a vízjogi engedély felfüggesztést az illetékes hatóságnál, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, ami meg is történt. A természetvédelmi törvény természeti károk esetén lehetővé tesz azonnali intézkedéseket, azonban ezek csak három hónapig érvényesek.

Akkor a vízjogi engedély azonnali felfüggesztését rendelték el a Balatonfenyveshez közeli Nagyberek természetvédelmi területét is érintő, az elmúlt hetekben történt és több védett és fokozottan védett madár élőhelyét veszélyeztető vízeresztések miatt - közölte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Balogh László.

A Magyar Nemzet legfrisebb információi szerint a szaktárca a jogi felülvizsgálaton túl a használat szerződésszerűségének felülvizsgálatát, és a tényleges állapot helyszíni szemléjét is elrendelte. A hivatali dolgozók felelősségét is tisztázzák. Ezért a tárca fegyelmi eljárást kezdeményezett a Déldunántúli Környzetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója és ügyintézője ellen.

Forrás: Index.hu, MTI, Nol.hu



Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás