Naponta általában 100 beteget látnak el a kaposvári kórház baleseti osztályán. 10%-uk gyermek. Nyáron főként  a kerékpározás közben szenvednek balesetet.  
A Kaposi Mór Oktató Kórház  baleseti egység vezető, Dr. Ezer Ferenc főorvos azt mondja: ami a leggyakoribb a kerékpáros baleseteknél az a fejhallgató, vagy walkmen viselése, nem hallja a gyerek a közeledő zajokat, autókat, így nagy veszélynek van kitéve.


A kaposvári Széphelyi  azt mondja: nyaranta sokat biciklizik esténként a Balaton-parton. Az öccse már esett el bringával, ő még nem, mert nagyon figyel arra, hogy betartsa a szabályokat. Claudia tudja, hogy az út szélén egyesével kell biciklizni, kanyarodásnál vigyázni kell, hogy ne jöjjön autó, és ki kell tenni a kezünket, hogy merre akarunk menni.


A kerékpárosok tapasztalata az, hogy nyáron a szülők szabadjára engedik a gyerekeket a biciklikkel, pedig egy gyereknek még kisebb a veszélyérzete.

bicikli


A kaposvári Vargha Tamás szerint előzetesen nem nézik át a kerékpárokat, holott lehet, hogy egész évben az első alkalom, hogy ráül a gyerek. Nem megfelelő műszaki állapotban van. Aztán az is előfordul, hogy a gyerek nem ismeri a közlekedési szabályokat, ami nagyon veszélyes.


A rendőrség adatai szerint idén eddig 39 kerékpáros baleset történt Somogyban. Ebből 24-et maguk a biciklisek okoztak, 9-en közülük ittasak voltak. A biciklisek sokszor túl gyorsan hajtanak. Ezt tapasztalják a rendőrök.


A  Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Bíró Gábor azt mondja: mintegy 10 kerékpáros gyerekbaleset volt június 6-ig megyénkben. Két esetben maguk a gyerekek okozták. Figyelmetlen átkelés az úton, nem néztek körbe, figyelmetlenül léptek az úttestre.
A somogyi rendőrök egy program keretében májusban az általános iskolákban megvizsgálták a bicikliket, és ahol minden rendben találtak, igazolást adtak erről.  

Címkék: beindult, kerékpáros, bicikli, Somogy, baleset, kék hírek