Egy internetről illegálisan letöltött filmmel kezdődött a történet. A 17 éves fiú töltötte le a filmet, de a barátja megfenyegette: ha nem fizet, feljelenti. Aztán azért kellett fizetnie, mert megkarcolta a zsaroló motorját. Ezután a zsaroló, egy 18 éves fiú egyre újabb történetekkel állt elő. Azt állította, hogy a mobiltelefonját szervízbe adta, ahol a szerelők elolvasták a kettejük smseit és pénzt követelnek tőle. Aztán állítólagos korrupt rendőröket kellett megvesztegetnie. Egyre több pénz kellett, ezért egyre erőszakosabbá vált. Végül azzal fenyegette a fiút, hogy megöli, a budapesti kidobó barátaival megvereti.

A megzsarolt fiú a vendéglátós szülei kasszájába nyúlt bele. Többszázezer forintokat vett ki. Összesen 11 milliót adott a zsarolónak, a pénzt néha egy DVD-tokba rejtve adta át. Másfél év múlva a szülők észrevették a hiányt. A rendőrséghez fordultak. A nyomozók pénzátadás közben elfogták a tettest, akit egy barátja is segített.   

Az ügy tárgyalása kedden kezdődött a kaposvári bíróságon. A megzsarolt fiú szülei nem akartak nyilatkozni. A tárgyalásról a bíró rövid idő múlva kitiltotta a kamerákat.

Ma a megzsarolt fiút hallgatták ki, aki többször majdnem elsírta magát, amint elmesélte a történetet. A barátaik is vallomást tettek. Az ügyet elnapolták, mert egy informatikai szakértőt is ki akarnak hallgatni, a vádlott ugyanis skypon is megfenyegette a 17 éves fiút.       

Címkék: kék hírek