A házaló nehéz anyagi helyzetbe jutott, nem ment a bolt, ráadásul tartozásai is voltak, elhatározta, hogy megszerzi az idős nő értékeit. A rablás tervébe bevonta a barátait. Tavaly február elején a házaló megtudta, hogy az idős asszonynak egy temetésen kellett volna részt vennie Devecserben. A nyugdíjas távol maradt, az hírlett róla, hogy beteg, kórházban ápolják.

Négyen ekkor elhatározták, hogy betörnek az üresen maradt házába. Egyikük sofőrként a helyszínre szállította a többieket, a tervek szerint ő gondoskodott a zsákmány elszállításáról is. Hárman törtek be a házba egy késő esti órán. A villanyóra szekrényében megtalálták az épület ajtajának kulcsát. Az udvarban csak a kutyák okozott gondot, az ebeket megverték, hogy ne ugassanak. Arcukra maszkot húztak, úgy hatoltak be a házba. Az idős asszony otthon volt, tévét nézett. A támadók összekötözték kezét-lábát, majd értékek után kutattak.

Egyikük feszítővassal fenyegette az áldozatot, hogy adja át értékeit. Többször azt mondták neki, hogy késsel levágják az ujját, mert nem tudta lehúzni a gyűrűjét. A rablók három órán át tartózkodtak a házban. Közben a sértettet folyamatosan fenyegették, összepakolták az értéktárgyait. Herendi készletet, porcelánokat, ékszereket és készpénzt loptak el madnem 3 millió forint értékben. A holmit az idős nő Suzuki személygépkocsijába rakták, és elhajtottak. A zsákmányt később átpakolták a sofőrjük autójába, a lopott Suzukit az M7-es autópálya mellett hagyták.

A rendőrök később elfogták a rablóbandát, a lopott tárgyak egy részét megtalálták náluk, így a sértettnek 1 millió 300 forintnyi kára megtérült. A tettesek előzetes letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást. Jelentős értékre, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja őket az ügyészség.

 

Címkék: kék hírek