Az ügyészség szerint az egykori vezető kedvezőbb vámeljárást ígért egy pécsi vállalatnak, amennyiben ott ismerőse cégét bízzák meg az őrző-védő feladatokkal. Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője kedden a sajtónak elmondta: az ügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a volt parancsnok ellen, aki szabadlábon védekezik. Ha bűnössége bebizonyosodik, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A vádirat szerint Bakos Gyula kedvezőbb vámeljárást ígért a finn érdekeltségű, elektrotechnikai termékeket gyártó Elcoteq Magyarország Kft. egy szállítmányára vonatkozóan, ha a vállalat az egyik ismerőse cégével szerződik őrző-védő feladatok ellátására. Az eset kiderült, az ügyben nyomozás indult, Bakos Gyulát pedig tavaly március 10-én felfüggesztette beosztásából a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka.

Címkék: VPOP, vádemelés, kék hírek