Mivel a férfi nem jelent meg munkahelyén a munkatársa meglátogatta, és a fűtetlen lakásban holtan talált rá a férfira. A haláleset kapcsán bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a halál pontos okát orvos szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

A jó idő elmúltával a hirtelen beköszöntő hideg, a 0 Celsius fok alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket.

A rendőrség minden évben, a hideg beköszöntével október 15. és március 31. közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a közterületeken élő hajléktalan személyeket fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására.

A kihűlés megelőzése érdekében a szolgálatot teljesítő rendőr haladéktalanul gondoskodik a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról, továbbá felvilágosítást ad a karitatív szervezetek szolgáltatásairól a hajléktalan számára, amennyiben az ilyen kérdéssel fordul hozzá.

Szükség esetén a hajléktalan személy fizikai állapotának ellenőrzését követően, a szolgálatot teljesítő rendőr a rendőrség ügyeletén keresztül értesíti a területileg illetékes regionális diszpécserszolgálatot, amennyiben a krízishelyzetben lévő hajléktalan nem ismeri a környéket, készpénzzel nem rendelkezik, vagy a tömegközlekedési eszköz igénybevételével veszélyeztetné a közegészséget.

A hajléktalanok mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a lakásukban, házukban - bármilyen okból - fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekre is. Tüzelő nélkül, hideg lakásban túlélési esélyeik csökkennek.

Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel - mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek - közösen felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel.

Amennyiben tudnak olyan emberről, akit akármilyen okból kihűlés veszélyeztethet, kérjük, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon, ill. jelezze a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak!

Címkék: megfagyás, kihűlés, kék hírek