Egy farzsebben hagyott mobiltelefont könnyű elemelni. Egy nyitott táska felhívás a zsebtolvajoknak. A karácsonyi vásárlási lázban mindig megnő a zseblopások száma. De egész évben szezonja van ennek a bűncselekménynek. Számuk évek óta válozatlan.

- 4600-4700 között mozgott a lopások száma, a zseblopások számára vonatkozóan pontos adattal nem tudok szolgálni, de ezeknek egy jelentős része a zseblopásokból tevődik össze - mondta Dr. Jávorszkyné Dr. Molnár Magdolna őrnagy.

Vannak egyedül dolgozó zsebtolvajok és erre szakosodott csoportok is. Az egyik figyel,a másik pedig elköveti a bűncselekmény. Az is előfordul, hogy rögtön egy harmadiknak tovább is adják zsákmányt. Az emberek is felelőtlenek, gyakran ott felejtik táskájukat, vagy a bevásárlókocsin hagyják tárcájukat. Mostantól karácsonyig a rendészeti osztályba járó kaposvári középiskolások figyelmezetik őket a három legnagyobb kaposvári bevásárlóközpontban. Azt mondják, ez nekik is jó gyakorlat.

A zsebtolvajok a tárcával együtt nemcsak pénzhez, de az iratokhoz is hozzájutnak. Azok cseréje pedig akár több tízezer forintba is kerül.

 

Címkék: Jávorszkyné, zsebtolvaj, lopás, kék hírek