csicso

– Felmerült a gondolat, hogy ha nincs más megoldás, akkor a pszichiátrián tartjuk meg a testületi ülést és az eskütételt, mert a falu élete nem állhat meg, de a községen kívül csak egy kihelyezett testületi ülés keretében lett volna lehetőségünk erre. Ma már tudok mosolyogni a helyzeten, de néhány napja ez nem tűnt viccesnek. Múlt hét pénteken még nem tudtuk mi lesz a megoldás, de hétfőn késő délután sor került arra, amire régóta vártunk. A falugondnoki busz hazahozta a polgármester urat, és a beiktatása után vissza is vitte az osztályra – mondta Nagyné Kasznár Judit somogycsicsói képviselő-testületi tag.

– A falubelieknek fontos, hogy a településünk megőrizze a működőképességét. A közmunkások nem tudtak dolgozni, és a teleház sem tudott jó ideje kinyitni. A korábbi polgármester és az új alpolgármester között kedden végre megtörtént az átadás-átvétel és most azt reméljük, hogy a négy fős testület az alpolgármester segítségével el tudja majd látni a feladatokat, amíg a polgármester úr megérkezik - tette hozzá a képviselőasszony.

Dr. Kovács Tamásné körjegyző elmondta: mivel a szervezeti és működési szabályzatban nem rögzítették, hogy ha nincs a polgármester, akkor ki látja el az ügyek vitelét, így a polgármester nélkül nem tudták volna megtartani az alakuló ülést. Ezért Kovács Sándor polgármestert az eskütétel idejére kihozták a kórházból, majd miután alpolgármester választottak, visszavitték őt a  Kanizsai Dorottya Kórház pszichiátriai osztályára. A körjegyző hozzátette: amíg a polgármester nem tudja ellátni feladatait, az újonnan választott alpolgármester, Frantz Árpádné helyettesíti őt.

Kovács Sándor polgármestert a pszichiátrián értük el.
– Köszönöm az érdeklődésüket, jól vagyok, nincs semmi gond, mert tegnap letettem az esküt és bár szóba került, hogy itt legyen, de jobb volt ez így. Remélem, hogy hamarosan hazamehetek, talán már a jövő héten otthon gyógyulhatok tovább- mondta a Kapos.hu-nak a polgármester.

A Kanizsai Dorottya Kórház pszichiátriai osztályán dr. Nagy Rozália osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint betegüket hétfőig ambuláns módon kezelték és csak hétfő este vették fel fekvőbeteg ellátásra.
– A betegségéről nem adhatok felvilágosítást, de elmondhatom, hogy nem befolyásolja a szabad döntésben, és mindenben adekvát, azaz következetes és a helyzetnek megfelelő a viselkedése – tette hozzá a főorvos.

Címkék: Somogycsicsó, alpolgármester, pszichiátria, jegyző, polgármester, kék hírek