megfulladt gyerek

A 61 éves nő 2009. júliusát megelőzően rendszeresen elvállalta a rokonságába tartozó gyermekek felügyeletét fővárosi lakásában. Július 19-én az unokahúga elvitte egyik gyermekét, az akkor csaknem 4 éves sértettet a vádlotthoz és a felügyeletére bízta. Az idős nő egy másik kisgyermekkel és egy rokonával együtt autón a siófoki fürdőbe utaztak. Délután a vádlott pontosan meg nem állapítható ideig, de több percen keresztül elmulasztott figyelni a kisgyermekre. Ezalatt a kisfiú a 120 cm vízmélységű, vízforgató látványelemekkel ellátott élménymedencéhez ment, majd pontosan meg nem állapítható körülmények között a medencébe esett, és a víz alá bukott.

Később a testét egy fürdőző a víz alatt, fekvő testhelyzetben találta meg a medencében. Megkezdték az újraélesztést, majd a kiérkező mentők a gyerek állapotát stabilizálta, mentőhelikopterrel kórházba szállították, azonban a megfelelő orvosi ellátás ellenére később meghalt. A vádlottnak, mint a sértett kísérőjének lehetősége volt arra, hogy a fürdő házirendjét megismerje, mivel azt a pénztár mellé jól láthatóan kifüggesztették, az egyes medencék tudnivalóit és átlagos vízmélységüket is külön táblákon feltüntették.

A vádlottra már korábban rábízták egy másik unokahúga gyermekét. Az idős nő, a négy éves kisfiú, a másik gyerek, a másik unokahúga férje, és a harmadik unokahúg autóval mentek a balatoni fürdőzésre, Tihanyt is meglátogatták. A siófoki Galérius fürdőben a gyermekmedence és az élménymedence közötti folyosón helyezték el a napozóágyaikat. Az idős nő a felnőtt hozzátartózóival együtt az élménymedencében fürdött. A vízmélységgel így tisztában volt, és azzal is, hogy a kisfiú élénk érdeklődést mutat csúszda iránt, ami fokozott veszélyt jelentett számára. A gyerekre a magukkal hozott karúszókat sem csatolta fel.

A felnőtt rokonok a büfébe mentek negyed hatkor. A vádlott maradt, mert ragaszkodott hozzá, hogy amíg vissza nem térnek, ő figyeljen a gyerekre. Ennek ellenére ezt elmulasztotta. A 4 éves kisfiú egy percig volt a víz alatt az élménymedencében, amíg egy ott fürdőző férfi meg nem találta 17 óra 20 perckor. Az úszómester és ő megkezdték az újraélesztést, és hívták a mentőket, akik 10 percen belül a helyszínre érkeztek. Stabilizálták a gyerek állapotát, mentőhelikopterrel a veszprémi kórházba szállították. A kezelés ellenére július 25-én elhunyt.

Az idős asszonyt 1 év 4 hónap fogházbüntetésre ítélték 2 évre felfüggesztve kedden a Somogy Megyei Bíróságon gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért. Az ítélet nem jogerős: az ügyészség tudomásul vette, a védelem felmentésért fellebbezett a Pécsi Ítélőtáblához.      

Címkék: fürdő, kék hírek