füredi verés

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 29 éves somogyjádi és egy 39 éves kaposfüredi férfi ellen a megyei főügyészség. A vádlottak együtt dolgoztak egy kaposfüredi majorban. Idén egy május 7-én délután mindketten felszálltak egy fogatra, amit a főnökük hajtott. A szőlőhegyre mentek, ahol a két férfi bort ivott. Visszafelé az Ibolya utcában haladtak, amikor egy autós a lovaskocsi mellé húzódott, és fennhangon felelősségre vonta a hajtót és utasait, mert a jármű nem volt kivilágítva.

A hangos beszédtől a lovak megriadtak, a fogatosok pedig sérelmezték az autós hangnemét. Utánafordultak, hogy felelősségre vonják. A kocsi a férfi szüleinek házánal, a bejáró hídján parkolt. A somogyjádi férfi leugrott a fogatról, a nyitott ablakon behajolt, és megragadta a sofőr ruháját. Felszólította, hogy szálljon ki.

A vádirat szerint az ingét elszakította, és arcul ütötte. A bántalmazáshoz csatlakozott a kaposfüredi férfi is, egy nádból készült ostorral a sértett torka felé bökött, két karcolást ejtett a nyakán. Az autós fiatalember megpróbált kitérni a támadás elől az ülésen az oldalra dőlve, majd kiszállt. A kaposfüredi férfi kétszer az oldalába rúgott, a sértett a földre esett. Ekkor két újabb rúgást kapott.

A házban felfigyeltek a kiabálásra, a fiatalember szülei kiszaladtak, és a védelmére keltek. Az apja felkapta az elejtett ostort, és a vádlottak felé ütött, hogy a figyelmét elterelje a fiáról. A somogyjádi férfi ekkor kitépte a kezéből az ostort, az apa a lendülettől elesett. A támadója nagy erővel az oldalába rúgott. Ezután az anya kiabálására a két férfi távozott a fogattal. Az apát mentő szállította a kaposvári kórházba. Eltört a bordája, roncsolódott a lépe. Négy hét alatt gyógyult, maradandó fogyatékossággal, mert a lépét a sebészeknek el kellett távolítaniuk.

A megkezdődő, csütörtöki bírósági tárgyaláson az elsőrendű vádlott, a somogyjádi férfi azt vallotta, hogy bűnös a garázdaságban, de nem ő rúgta meg életveszélyes sérülést okozva az idős férfit. A másodrendű vádlott, a kaposfüredi férfi nem tett vallomást, csupán annyit hangsúlyozott: ha a fogat hajtója nem elég gyakorlott, balesetet is okozhatott volna az autós, aki a hintóra rántotta a kormányt.

Az autós fiatalember ellentmondó vallomásokat tett a bíróság előtt, és korábban a rendőrségen is arról, hogy ki és hogyan bántotta a két támadója közül. Arra azonban határozottan emlékezett, hogy a somogyjádi vádlott rúgta meg az édesapját. Az apa is azt állította, hogy az elsőrendű vádlott mért rá két majdnem végzetes rúgást. Az ügyben orvos szakértőket is meghallgatott a bíróság. Ítélet novemberben várható.   

Címkék: agyonverték, Kaposfüred, kék hírek