kes


A vádlott idén áprilisban a családi házába albérlőként befogadta a sértettet, egy másik férfit. Viszonyuk hamarosan megromlott, mivel a házigazda nehezményezte, hogy a sértett túl sok áramot használ és odahívja ismerőseit italozni. Az albérlő részegen többször kötekedett a vádlottal.

A házigazda idén egy júniusi délután átment az albérlő sógorához azért, hogy italozni hívja. Kis idő múlva megjelent a sértett is, akivel a vádlott szóváltásba keveredett. Végül az albérő ököllel állon ütötte a házigazdát. A sógora ekkor mind a vádlottat, mind pedig a sértettet kiküldte az utcára, ahol a szóváltás és a dulakodás folytatódott köztük. Az albérő azzal fenyegette a haragosát, hogy megöli, majd kölcsönösen egymásra támadtak. A sértett meg akarta ütni a vádlottat, aki az ütést elhárította és a sértettet az árokba lökte, majd ráugrott.

A hátára ülve egy 8,4 cm pengehosszúságú késsel, közepes erővel legalább nyolcszor hátba szúrta. A helyszínen tartózkodók felszólítására vádlott abbahagyta a késelést és elment. A sértettnek életveszélyes sérülései keletkeztek, orvosi beavatkozás hiányában a halála is bekövetkezhetett volna. A késelőt 6 év börtönre ítélték a bíróságon jogerősen. 7 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Címkék: kék hírek