drog2

A házkutatások során vadkender szárított darabok és egész növények kerültek elő. Akkora mennyiségben, hogy megtöltenek egy mikrobuszt. A gyanúsítottak ellen a Kaposvári Rendőrkapitányságon megindították az eljárást kábítószerrel visszaélés bűntette miatt.

drog

Az igali rendőrök és a kaposvári kapitányság kutyás szolgálata közös járőrözést tartott a településen. A hasonló vidéki kutyás ellenőrzéseket dr. Kemény Gábor kapitányságvezető rendelte el, mondta a Kapospontnak Koncz Katalin alezredes, sajtószóvivő.

Kedden délután a drogkeresésre betanított eb, Körfűrész egy buszmegállóba vezette a gazdáját, Skrek Roland főtörzszászlóst és a járőröket a faluban. Egy ott várakozó, középkorú nő bevásárlótáskájába szimatolva izgatottan jelzett. Ezután átvizsgálták az autót is, ami a nőt a megállóba hozta. Ekkor már látták a rendőrök: nagy fogásra bukkantak. 150 gramm marihuánát találtak az asszonynál. Ez a feketepiacon 450 ezer forintot ér.

A 45 éves, kazsoki, rokkantnyugdíjas nőt előállították az igali őrsre. Eleinte eljátszotta, hogy nem tud semmiről, aztán beismerte: a fiaitól kapta a marihuánát, amit éppen Budapestre vitt, hogy értékesítse. Ezek után nyomozók szálltak meg két kazsoki házat, ahol B. L.-né két fia lakott. A 27 éves és a 26 éves férfi portáján drogtanyára bukkantak. 2 és fél méter, sőt 4 méter magas vadkender-szálakat, élő növényeket is találtak. A testvérpár ugyanis termesztette is a kábítószert a kertben. Másfél millió forintnyi marihuánát foglaltak le tőlük, amit most egy kisbuszban tárolnak a kaposvári kapitányság udvarán. Ez bűnjelnek számít, aztán később rendelkeznek majd a megsemmisítéséről.

Hamarosan olyan felvételekkel jelentkezünk, amelyeket a kaposvári kutyás rendőrök mellényére szerelt kis kamera rögzített az elfogásról és a házkutatásról.

Fotók: www.police.kaposvar.hu

Címkék: kék hírek