A 41 éves barcsi férfi 1989-ben házasodott össze feleségével, három gyermekük született. A férfi rendszeresen lerészegedett, ilyenkor agresszívan viselkedett a családtagjaival, üvöltözött velük, szidta őket, illetve tört-zúzott a lakásban. Naponta fogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholt.

Előfordult, hogy téli éjszaka kizavarta a családot a házból, feleségét, legidősebb gyermekét ok nélkül bántalmazta. Ennek a kisebb gyerekek is szemtanúi voltak. Tavaly téltől kezdve a férfi a részegen szexuális tartalmú megjegyzéseket tett a fiatalkorú lányára a család jelenlétében. Trágár szavak kíséretében jelentette ki, hogy közösülni akar vele.

Idén egy márciusi napon ittasan tombolt otthonában, ordítozott, az ételt kidobálta a hűtőből, az egyik gyerek számítógépét összetörte. A kaposvári ügyészség indítványára a városi bíróság áprilisban elrendelte a vádlott távoltartását a családjától, a férfi azonban megszegte ezt, tovább zaklatta hozzátartozóit. Ezután előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat ellene.

Címkék: Barcs, kék hírek