Rablás bűntettével vádolja az ügyészség a 17 éves és a 19 éves budapesti lányt, akik egy balatonboglári gyermekotthon lakói voltak. Az intézetben több lopást is elkövettek, a társaikat károsították meg. A 19 éves lány egy szobából ellopott egy 23 ezer forint értékű mobiltelefont, később 7 ezer forintért eladta. A 17 éves lány egy 9 ezer forintot érő MP4-es lejátszót vitt el egy másik szobából, miközben a tulajdonosa, egy másik lány aludt. A lopott holmit a szekrényébe rejtette, ahol később megtalálták.

A két lány tavaly márciusban egy balatonboglári utcában sétált. Egy fiatal lány járt arra, elhatározták, hogy elveszik tőle a mobiltelefonját és értékesítik. Odamentek hozzá, és megkérdezték, hogy mennyi az idő. A lány elővette a mobiltelefonját, ekkor megragadták a karját. A mellkasán meglökték, majd megpróbálták hátulról lefogni. A földre kerültek, a sértett haját cibálták, megrúgták a hasán, ököllel homlokon ütötték. A kezéből akarták kicsavarni a mobiltelefont. Egy arra járó autós miatt abbahagyták a bántalmazását, ekkor a lány elmenekült. 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyet csütörtökön tárgyalták a kaposvári bíróságon.  

Címkék: kék hírek