Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a lány kedden csuklyával, kezében egy nagy konyhakéssel lépett be az üzletbe, melynek női alkalmazottját halálosan megfenyegetve pénzt követelt. Hiába hadonászott azonban a késsel, az eladó nem adta át a bevételt. Ekkor a lány azt mondta, hogy ez csak figyelmeztetés volt, legközelebb már gyilkolni fog, majd elment.

A boltos értesítette a helyi körzeti megbízottat, aki még az utcában fülön csípte a lányt. Az elkövető a kihallgatáson mindent beismert és megbánta tettét. Elmondta, előző este egy bankrablós filmet látott, abból merített ötletet és bátorságot a bűncselekményhez. Pénzre nem volt szüksége, mert rendezett körülmények között él. A rendőrség a tinédzser ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet miatt folytat büntetőeljárást.

Forrás: MTI

Címkék: Hosszúhetény, Baranya, kés, lány, kék hírek