Útszélére repült szalmakalap, szétszóródott bicikli csengő, vértócsa. Még a baleset után egy órával is helyszíneltek a Füredi úton és csak félsávon járhattak az autók. A szemtanúk szerint egy 88 éves férfit sodort el visszapillantó tükrével egy autós.

A külső sávban haladó kerékpáros hirtelen sávot akart váltani. Eközben azonban nem adott elsőbbséget a belső sávban érkező járműnek. A sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést. A mögötte haladó autós is így látta az esetet.

- Annyit láttam, hogy az Opeles átmegy a belső sávba. Előttem akkor már közvetlenül a kerékpáros volt. És most jelzett vagy nem, azt meg nem mondom, így volt a keze, amikor én láttam és borult - mondta Vigand Ferencné.

Az idős férfit újraélesztették. Órákig küzdöttek az orvosok az életéért. Ám súlyos fejsérüléseibe belehalt.

A két héttel ezelőtti hétvégén volt a csúcs. Akkor 13 baleset történt.  Azóta is szinte minden napra jutott egy személyi sérüléses karambol. A hétvégén Somogyban 7 ütközés volt. Kettőnél súlyosan, ötnél pedig könnyebben sérültek. A mentőket is ötödével többször riasztották. Azt mondják: az időjárásváltozás megviseli a szervezetet.

körösh2

- Általánosságban elmondható, hogy a figyelmetlenség és főként magyarokra jellemző ingerültség és türelmetlenség. Egyre több autó van az utakon egyre többen közlekednek. S egyre türelmetlenebbek vagyunk - mondta Rákóczi Ferenc megyei mentési irányítási csoportvezető.

A nyári sok baleset ellenére 20 százalékkal kevesebb szerencsétlenség történt az idei első félévben Somogyban- derül ki legfrissebb rendőrségi statisztikákból. Kevesebben haltak meg az utakon és kevesebb a súlyos sérülés is.

- A fokozottabb rendőri jelenlét az ellenőrzések gyakorsága illetve a büntetések komolysága, már pénzügyi szempontból mindeképpen visszatartó erő. Az állampolgárok jobban betartják a közlekedési szabályokat - mondta Karsay Kornél a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivő-helyettese.

A rendőrség szerint azonban még mindig sok a gyorshajtó és az elsőbbségadásra sem figyelnek kellően az autósok. Készül a somogyi utak fekete listája. Az már biztos: az  M7-es autópálya vezeti ezt.

Fotó: Illusztráció

Címkék: Rákóczi Ferenc, balesetek, Karsay Kornél, kék hírek