Még 2005. decemberében a nő és az ügyvéd megállapodtak, hogy egy kaposvári, Füredi utcai, első emeleti lakás tulajdonjogát megszerzik. Egy idős asszony élt a bérlakásban. Az önkormányzati rendelet szerint féláron megvásárolhatta az ingatlant. A lakónak azonban nem volt pénze. A nő és az ügyvéd azonban elhatározta, hogy átjátsszák a lakást a nő nevére. Egy meghatalmazást készítettek, miszerint a nyugdíjas lakó megbízza az ügyvédet, hogy a nevében eljárjon, aláírjon, a vételárat kifizesse, nyilatkozzon. Azonban az okiratot nem a lakó írta alá, hanem a nevében valaki más.

Az ingatlan 4 és félmillió forint értekű volt. Az ügyvéd tévedésbe ejtette az önkormányzatot, a bérlő nevében a forgalmi érték feléért, vagyis 2 millió 250 ezer forintért megvette, és a nevére íratta a lakást. Valójában azonban az idős asszony nem vásárolta meg a lakást, erre anyagi fedezete nem volt. A vételárat az ügyvéd postán feladta a polgármesteri hivatalnak, a lakó tulajdonjogát a kaposvári körzeti földhivatalban bejegyeztette.

Egy hónap múlva a vádlottak megjelentek a bérlőnél, hogy megkössék vele az adásvételi szerződést, miszerint papíron eladja a lakást a nőnek. Az idős asszony azonban ezt nem volt hajlandó aláírni, kiköltözni nem akart, a vételárat sem vette át-már azért sem, mert a vádlottak nem is fizettek volna neki. Ehelyett a nő aláírta a lakó nevében a szerződést. Később 7 millióért akarta eladni a lakást, ebből visszafizette volna a 2 millió 250 ezret, amit az ügyvédtől kapott kölcsön. Az üzlet azonban meghiúsult, mert az idős asszonyt romló egészségi állapota miatt gondokság alá helyezték. A gondnok megtámadta a szerződést a bíróságon, Az okiratot ezután semmisnek mondta ki a bíróság.

Csalásért és közokirat-hamisításért ítéltek el a 59 éves kaposvári nőt és a 36 éves ügyvédet a megyei bíróságon. A védőt két évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától, és 200 ezer forint pénzbüntetést is kell fizetnie. A nő 3 év 8 hónap börtönbüntetéssel sújtották. Őt lopásért is elmarasztalták, mert lányával és unokájával magatehetelen, magányosan élő idősek bizalmába férkőztek azzal, hogy a szociális gondozóból jöttek, majd meglopták a nyugdíjasokat.     

Címkék: kék hírek