Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolta az ügyészség egy 41 éves és egy 35 éves zimányi férfit, és egy 24 éves zimányi nőt. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, a 41 éves férfi tavalyelőtt egy nyári napon a helyi italbolt előtt szóváltásba keveredett egy másik férfival. A családjaik régóta haragos viszonyban álltak egymással. A vádlott pofon ütötte ellenfelét, dulakodni kezdtek. A másik férfi ököllel szájon vágta úgy, hogy a vádlottnak kiesett két foga. A vérző szájú férfi ekkor egy arra autózó rokonát megkérte, hogy hívja oda családjának többi tagját. A 35 éves férfi jött is egy kisteherautóval. Egy fa szerszámnyelet és egy baseball-ütőt hozott. A nő is csatlakozott a két férfihez, és rátámadtak a sértettre. Fadarabokkal, a nő pedig a kezével ütötte a sértettet. A feje felé csaptak, de a megtámadott ember védekezésül az arca elé emelte a kezét. Azt érte az ütés, el is törte a karját, de a fa is eltörött. Ezután a vádlottak tovább ütlegelték a sértett oldalát, lábát, tarkóját. Az erősen vérző férfi az utcán menekülni kezdett, akkor már nem bántották. A megvert embert a mentők kórházba vitték, ahol megműtötték.

Két zimányi férfit és egy nőt, a Kaposvári Nyomozó Ügyészség azzal vádolt, hogy meg akarták akadályozni egy büntetőeljárást. Az egyik férfi ellen a rendőrök életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoztak. Tavalyelőtt nyáron ő és családtagjai a kaposvári kórházban találkoztak a sértettel, aki a bünetetőügyben szerepelt. Megfenyegették, hogy ismeretlen tettes ellen, és ne az elsőrendű vádlott ellen tegyen feljelentést, különben neki és családjának baja esik. Egy másik sértettet is megfenyegettek többen is. Arra akarták kényszeríteni, hogy vallja azt, nem a vádlottól kapott ütést, hanem annak lányától. Ha nem így tesz, akkor, ha a vádlott kijön a börtönből, elintézi a sértett családját, és tesz arról, hogy a házuk sohasem épüljön fel. A sértettek nem ijedtek meg, és nem tettek hamis vallomásokat.

A bíróságon az elsőrendű vádlott többszörös visszaesőként 4 és fél év fegyházbüntetést kapott, egy másik férfi 2 és fél év börtönt, egy harmadik férfit másfél év börtönbüntetéssel sújtották. Egy nő 2 év börtönt kapott 3 évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős.   

Címkék: zimány, bíróság, kék hírek