Mernyén a tűzoltók és a KÖTÉL életmentők küzdenek a vízzel. Az árkok mindenhol megteltek vízzel és nem tudják elvezetni, ezért a házak felé folyik. Ecsenyben is szivattyúzzák a vizet a pincékből. Marcaliban, Mesztegnyőn, Somogyfajszon, Nagyszakácsiban ugyancsak pincék vannak veszélyben, Böhönyén és Nemesdéden pedig 60 cm magasan áll a víz.

 

 

Somogyjádon 15 ház, és 4 utca került veszélybe az éjszakai esőzés miatt. Információink szerint a helyszínen tartózkodó tűzoltók és a KÖTÉL Egyesület munkatársai a pincékből szivattyúzzák a vizet.

 

 

A tűzoltóság szivattyúzási munkálatokat végez Somogyjádon, amelynek zavartalan biztosítása érdekében Somogyjád belterületén a 6701-es számú utat lezárták. A Kaposvár felől közlekedők Juta, a Fonyód felől érkezőknek pedig Osztopán községekben érdemes lekanyarodniuk a
6701-es útról, hogy elkerüljék a lezárást, amely előreláthatólag 1-2 óráig tart - tájékoztatott a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság.

A Pusztakovácsihoz tartozó Kürtöspusztán szerdán hat embert kellett a művelődési házban elszállásolni, addig amíg vissza nem tudnak menni a víz által megrongált házukba. Miután a víz visszahúzódik, viszaköltözhetnek az otthonaikba. Az egyik utcában lakó hölgy kétségbeesetten hívta szerkesztőségünket, hogy áll a víz a kertjében és a lakásában. A hat kiskorú gyermekével nem tud visszamenni, az állatok többsége megdöglött. Egyenlőre nem tudja hová mehetnek lakni.

Címkék: sár, Somogyjád, Mernye, víz, kék hírek