A rablólányok a kaposvári Zita gyermekotthon lakói voltak. A két lány és gyermekkorú barátnőjük tavaly november 16-án szeszes italt fogyasztottak, két öngyújtó gázpalackját is elszívták, amitől bódult állapotba kerültek.

Ezután a kaposvári Pláza bejáratához mentek. Az ajtónál észrevettek egy nőt, aki cigarettát szívott, és mobiltelefonált. Körbevették, erre a sértett zsebre vágta a mobiltelefont. Az erőszakos fiatalok cigit kértek, a gyereklány tüzet is, de ezt nem kaptak. Erre a gyereklány tarkón ütötte az ijedt nőt, majd a szeme alá is behúzott egyet ököllel. Vesetájon meg is rúgta.

A nő a bevásárlóközpontba akart menekülni, de a vádlottak ezt megakadályozták, a kapucnijánál fogva visszarántották, a haját cibálták, ütötték és rúgták. A sértett a nadrágzsebéből elő akarta venni a cigijét, és a rablóknak akarta adni, de ekkor már nem az kellett, a pénzét követelték. Egy arra járó középkorú férfi a támadókra szólt, akik ekkor elmenekültek, de közben a nőt és a járókelőt megfenyegették. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, hámhorzsolásai, koponyazúzódása, bőrduzzanatai keletkeztek a veréstől.

RABLÓLÁNY 06150000.jpg

Ezután a rablólányok a Kanizsai utcába mentek. Egy boltnál megláttak egy férfit, akit egyikük ismert. Áthívták az utca túloldaláról, cigit kértek tőle. A fiatalember azt mondta, hogy nem dohányzik, erre a gyereklány 100 forintot kért tőle cigarettára. A másik lány benyúlt a mellényzsebébe, de sértett nem engedte, hogy kivegyék a pénzét. A kamaszlányok kiabálni kezdtek vele, trágár szavakkal szidták. A férfi megijedt, a nadrágzsebéből 10 forintot adott. Ezt kevesellte a gyereklány, ezért a nála lévő öngyújtó-gázpalackkal orrba verte. A férfi orra vérezni kezdett, 4-5 ökölütést is kapott, a kabátujjánál fogva rángatták, a kapucniját leszakították. Ezer forintot elvettek tőle. A sértett a Zita Gyermekotthonba menekült, innen hívta a rendőrséget. Neki is könnyű sérülései, hámhorzsolásai és koponyazúzódása lett a bántalmazástól.

A lányok a pénzen cigit vettek. Az ügyészég rablással vádolta a 17 éves kéthelyi és a 16 éves szentgáloskéri lányt. A 13 éves lány gyermekkorúként nem büntethető. A két kamaszlány előzetes letartóztatásban volt, kedden ítélték el őket a kaposvári bíróságon. 2 év, illetve 3 év javítóintézeti nevelésre ítélték őket jogerősen.

Címkék: kék hírek