Egy 20 éves budapesti fiatalember barátai jelezték szombat hajnalban nem sokkal fél hat után, hogy eltűnt a haverjuk. A bejelentő elmondta, hogy a fiatalember 4 óra előtt találta ki, hogy átúszik Balatonalmádiba. Azt is elmondta, hogy az indulása előtt az egyébként jó úszó barátja jelentősebb mennyiségű alkoholt is fogyasztott - tájékoztatott Tar Mihály a VMSZ szóvivője.

vízimentők

A bejelentést követően a VMSZ ügyeletese értesítette a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság ügyeletesét. A vízirendőrök hajója Siófokról indult Balatonvilágosra, s ezzel egy időben a VMSZ Csopakon állomásozó hajója is elindult a célként megjelölt Balatonalmádiba. Így két hajóval megkezdték a keresést. A két – egymással szemben haladó - hajó nem találta meg a férfit, ezért két irányba indulva megkezdték a partközeli részek alapos átkutatását.

A fiú még így sem került elő, ám egy nem sokkal 8 óra után érkezett jelzés szerint, nem sokkal Balatonalmádi előtt a férfit egy vitorlás hajó a fedélzetére vette, majd a rendőröknek átadta.

Balatonvilágos és Balatonalmádi központja között a távolság légvonalban több mint 11 km, így szinte biztos, hogy a vakmerő fiatalember több mint 10 km-t úszott a hajnali-reggeli órákban.

Címkék: kék hírek