Állandó a rendőri jelenlét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz miatt víz alá került településeken. Gaskó Bertalan, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: egyes településekhez, illetve településrészekhez köthetően - Felsőzsolca, Miskolc, Edelény - több olyan híresztelés láttott napvilágot, amely szerint a kilakoltatott házaknál fosztogatók jelentek meg. Az elmúlt napokban a megye rendőri állományát az árvíz elleni védekezés miatt több ezer fővel megerősítették. Ezek a rendőri erők az árvízi védekezésben, a közterületi jelenlét erősítésében, a közrend-közbiztonság fenntartásában egyaránt részt vesznek.

Gaskó elmondta, a megjelent híresztelésekkel ellentétben eddig sem a Miskolc keleti bevezető szakaszán lévő, víz alatt álló bevásárlóközpontokban, sem Felsőzsolcán, sem Edelényben nem volt fosztogatás - írja az MTI. Az ár levonulása után az utcákba, illetve lakóingatlanokba csak a rendőrség által ellenőrzött módon lehet majd bejutni, csak az ott lakók mehetnek be.
Arról is beszámolt, hogy a megyében ez idáig két esetben kellett árvízi tolvajokkal szemben intézkedni, akiket azonnal elfogtak.

Kifejtette: Szikszón vasárnap egy már évek óta lakatlan lakásból egy férfi szőnyeget próbált ellopni. A kiérkező rendőrök még a helyszínen elfogták.
Abaújszántón szintén vasárnap történt egy eset - az árvízi helyszínen -, amikoris egy ingatlanból a tulajdonos által kimentett tárgyakat a ház előli utcarészről próbálták meg ellopni.

 

Címkék: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc, Gaskó Bertalan, Abaújszántó, Szikszó, Edelény, Felsőzsolca, rendőrség, kék hírek