Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a táskai pihenőben akart aludni lakókocsijában a megtámadott járművezető. Alig egy-két órás szendergés után hajnali fél négykor arra ébredt, hogy románul beszélő idegenek, két férfi és egy nő ütik a lakóautója oldalsó ajtaját. A sofőrnek esze ágában sem volt kinyitni az ajtót, és szóba állni a gyanús társasággal, hanem azonnal elhajtott a pihenőből. Menet közben vette észre, hogy a bal első gumiabroncsa defektes. A járművel ekkor a leálló sávba húzódott, és bekapcsolta a vészvillogót. A románok ide is követték, és hangos kiabálás mellett megpróbálták kinyitni a kocsi ajtaját, de ez nem sikerült nekik. A sofőr ekkor rájuk kiabált, hogy hívja a rendőrséget. A police szó hatására a csapat beugrott az Audi 80-as gépkocsijukba, és gyorsan elhajtottak. Mivel a gumiabroncs a pihenőbe leálláskor még ép volt a lakókocsin, ezért vélhetően az erőszakosan segíteni akarók vághatták ki azt azért, hogy a sofőr figyelmét elterelve meglopják. A külföldi sofőr nem tett feljelentést az ügyben, tervezett útjának megfelelően elhagyta az országot.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az autósok figyelmét:  amennyiben ismeretlen, akár magyarul akár idegen nyelven beszélő személyek defektre, vagy más műszaki meghibásodásra akarják figyelmeztetni őket az M7-es autópályán, annak pihenőiben, vagy benzinkútjain, úgy különös gondossággal járjanak el, és ha kiszállnak a járműből, mindenképp zárják be az ajtókat. Amennyiben erőszakos, agresszív fellépést tapasztalnak, erről azonnal értesítsék a rendőrséget, és jegyezzék meg a trükkös tolvajok autóinak színét, típusát, rendszámát, adják meg a benne ülők személyleírását.

Címkék: trükkös tolvaj, lakókocsi, kék hírek