Hamis márkajelzésű, értékesnek tűnő, de valójában ismeretlen gyártmányú és minőségű láncfűrészt valamint fűkaszát akart eladni Gadácson két román férfi a falusiaknak. A gyanús eladók miatt kihívták a rendőröket, akik igazoltatták a párost. A két férfi azt állította, hogy Budapesten vásárolták a motoros eszközöket. Ellenük áru hamis megjelölése bűncselekmény miatt indított eljárást az igali rendőrőrsön.

Eladó házat keresnek, ezzel az ürüggyel csengetett be egy Kaposvár környéki portára három trükkös tolvaj a napokban. Az ott lakó idős asszony megmutatta az épületet, de a bűnözőknek nem a vásárláson, hanem a lopáson járt az eszük. Elterelték a házigazda figyelmét, majd ékszereket és laptopot csentek el a szobákból 100 ezer forint kárt okozva.

Jogsi és mint kiderült vezetési tudás nélkül indult útnak segédmotor-kerékpárral csütörtökön este Marcaliban egy 13 éves fiú. A Kisfaludy utcában nyílegyenesen nekihajtott egy parkoló tehergépkocsi jobb elejének. A baleset során személyi sérülés nem keletkezett, és a motor sem sérült, a teherautó lökhárítója azonban megsínylette a találkozást. 40 ezer forintba kerül majd a javíttatás.

Címkék: Kisfaludy utca, Gadács, trükkös tolvaj, Marcali, fűkasza, láncfűrész, Budapest, Kaposvár, kék hírek