Nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor G. Ákos (23) pécsi gyógyszerész hallgató, aki tavaly november 26-én lelőtte egyik csoporttársát, s még három embert megsebesített a Pécsi Tudományegyetem egyik laboratóriumában – számolt be a Népszabadság.

A napilap egy vaskos jelentésről ír, amiben a szakértő azt állapította meg, hogy G. Ákost tettének elkövetésekor személyiségének kóros elváltozása korlátozta cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében.
Ez alapján viszont büntethető a lövöldöző, mert csak korlátozva volt, nem akadályozva. Ugyanakkor a törvény értelmében az idézett szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a több emberen elkövetett emberölés kísérletéért kiszabható büntetést.

G. Ákos elsőéves gyógyszerészhallgató a PTE biofizikai intézetén vett részt órán november 26-án, amikok egyik társával összeveszett, majd otthagyta az órát. A hallgató az Első Pécsi Polgári Lövészegyletbe ment pisztolyáért, majd azzal visszatérve beült az órára. Egyszer csak előrántotta fegyverét és lelőtte két csoporttársát, a laboránst és a takarítónőt. Ezután felment a szomszédos épülettömb hatodik emeletére és onnan értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhásoknak hagyta, hogy elfogják őt. Az egyik lelőtt, 19 éves kaposvári hallgató még a helyszínen életét vesztette.

G. Ákost a szakértői vélemény ismeretében a jövő héten hallgatják ki ismét.


Korábbi cikkeink a témában

Kaposvári áldozata van a pécsi lövöldözésnek
Kaposvár gyászol
Látens skizofrén a pécsi lövöldöző?
Gyűrűzik az iskolai erőszak
Előzetesbe helyezték a pécsi ámokfutót
Elit gimnáziumba járt a pécsi ámokfutó
Egyperces néma csönd a Kaposvári Egyetemen
Csütörtökön kísérik utolsó útjára a pécsi lövöldözés áldozatát
Alapítványt hoznának létre a pécsi egyetemisták
Hazaengedték a pécsi lövöldözés egyik sérültjét
Magyarország gyászol
Az egész csoportját készült kiirtani a pécsi gyilkos
Szituációs lövész volt a pécsi ámokfutó?
Elborult elmék Somogyban
Hazaengedték a pécsi lövöldözés második sérültjét is
Kiengedték a lelőtt csurgói fiút a kórházból
Nem vall, ezért előzetesben marad a pécsi ámokfutó
Még mindig vizsgálják a pécsi lövöldözőt

Címkék: PTE, G. Ákos, lövöldözés, Pécs, rendőr, kék hírek