Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a 43 éves olasz férfi ellen a kaposvári ügyészség. A vádlott 2006. decemberétől egy kaposvári zrt. alkalmazásában állt, mint karbantartási koordinátor. Tavaly januárban a munkahelyén utasított három munkást, hogy a hűtőházának egyik fagyasztóboxában lévő hibás hűtőventillátort javítsák meg.

A dolgozók, köztük a sértett munkához láttak. Ennek során a sértett semmiféle munkavédelmi eszközt, így munkavédelmi sisakot sem használt, nem volt védve a leesés ellen sem. Mindössze egy fejhez rögzített lámpát hordott a teljesen sötét, mínusz 25 C fokos fagyasztóban.

A munkás pontosan nem tisztázható körülmények között a magasból a helyiség aljzatára zuhant. A nyaka és a tarkója is a földhöz csapódott. Munkatársai csak később vették észre a balesetet. Súlyos sérülést szenvedett, maradandó fogyatékossággal gyógyult, beszédkárosodása lett. 20-24 hét alatt épült fel.

A vád szerint a karbantartási koordinátor megszegte a munkavédelemről szóló jogszabályi rendelkezéseket. Nem biztosította a leesés elleni védelmet, és a munkához szükséges megfelelő mesterséges megvilágítást sem biztosította. Az ügyben hamarosan tárgyalást tartanak a kaposvári bíróságon, hogy megállapítsák, felelős-e az olasz férfi a balesetért. A vádlott szabadlábon védekezik.   

Címkék: kék hírek