Ittas sofőr

A szabadságát töltő főhadnagy észrevette az igali gyógyfürdőt dülöngélve elhagyó férfit, aki ahogy kijött a strandról, beült a személygépkocsijába. 20 percet üldögélt az autóban, többször körbenézett, hogy elindulhat-e, majd a vezetés mellett döntött. A 61 éves, budapesti férfi a parkolóból sem tudott könnyen kiállni, majdnem nekiment két másik kocsinak. Ekkora sikerült a parancsnoknak és a közben helyszínre hívott körzeti megbízottnak megállítaniuk a sofőrt. Az erősen tántorgó férfi tagadta, hogy ivott, azonban a lehányt ruházata nem kis ittasságra utalt. A szonda, valamint a vérvételt végző orvos erősen ittasnak találta őt. A sofőr elmondása szerint Budapestre ment volna. A rendőrök bevonták jogosítványát, valamint eljárást indítanak ellene. Büntetése az ittasság fokától fog függni, erről orvosszakértő bevonásával döntenek az eljárás során.

Forrás:www: police.kaposvar.hu

Címkék: kék hírek