Ablakcsaló

Anélkül, hogy látnák az ablakok méretét, 10-20 ezer forint közötti előleget kérnek. Kiderült: a lakásszövetkezet nem adott megbízást. Mindenkit óva int, hogy ismeretleneknek pénzt adjanak.

2 éve májusban egy miskolci ablakfelújító cég etikátalanul és erőszakosan csikart ki kaposvári családoktól előleget. Azzal a hamis indokkal, hogy a lakóközösség döntése szerint őket jelölték ki ablakfelújításra. Több 10 ezer forintos foglalót is elvettek. Amit visszalépés után sem adtak vissza. Most a Béke utcában jelentek meg feltételezett csalók. A nyílászárók cseréjét ígérő komlói férfi kaputelefon segítségével jutott be a házba.

A lakóknak gyanús volt, hogy az ablakok méretét sem kérdezték meg. Pedig azok lakásonként eltérőek. És az ígért szerelési díj is alacsonynak tűnt. Ők ezúttal résen voltak. A házat üzemeltető szövetkezet felé jelezték a problémát. Akik levélben intették óvatosságra a lakókat. A nyílászáró pályázathoz ugyanis 90 százalékos többségi szavazat kell. Ez azonban ezekben a házakban nem volt meg.

Ács Sándor, az Otthon Lakásfenntartó Szövetkezet ügyvezető igazgatója szerint ilyen megállapodást senkivel nem kötöttek, nem is fognak kötni. Hozzátette, mindenkit óva intenek attól, hogy ismeretleneknek adjon pénzt előlegre, mert ha jobbik eset van, akkor visszafognak jönni és csinálni fognak valamit, ami vagy jó lesz, a rosszabbik esetben egész egyszerűen szélhámosokról lehet szó, akik elviszik az előleget és már nem is látják őket soha többet.

Közben már a Füredi utcából is jelezték a lakásszövetkezetnek az álügynökök jelenlétét. Hogy mennyien adtak előleget, még nem tudni. A rendőrségre eddig nem érkezett bejelentés. Kérik azonban, ha valakit ily módon károsítanak meg, azonnal jelezzék a kapitányságra.

Címkék: kék hírek