A biztonsági őr hívta a rendőröket, de a két termék nem érte el a kétezer-ötszáz forintot sem, így a jegyzőkönyv felvétele után szabálysértési ügyben már a kaposvári városi jegyző dönt majd – számolt be a Blikk. A lap kitér arra is, hogy az egészben az a legfurcsább, hogy Évi még mindig pszichiátriai kezelés alatt áll, vagyis ki sem tehetné a lábát az intézetből.

– Van saját pénze, így meg tudná venni édesanyja segítségével is, ha valamire szüksége lenne. És egyáltalán hogy juthatott ki a pszichiátriáról? Mivel még kezelés alatt áll, nem derült ki, ám nem kell már az intézet zárt osztályának falai között töltenie mindennapjait, így nem lehetett nehéz dolga. A nővérem rendszeresen látogatja, és a hétvégeket együtt töltik, de el sem tudom képzelni, hogy csak úgy szabadon ki-be járhat egy beteg a kórházból. Már több alkalommal elhagyta a kórházat, de azt reméltük, nem fordul elő vele többet – mondta Évi nagynénje, Julika a bulvárlap újságírójának.

– Azt gondolom, remélem, Évi számára véget értek a borzalmak – mondta BB Évi éadesanyja a lapnak nyilatkozva. – Rendszeresen látogatom munka után. Évinek kitűnő az étvágya, és látom a javulást. Nagyon várom, hogy újra boldognak lássam a kislányomat, mint annak idején, a tévészereplése előtt – tette hozzá az édesanya, aki úgy tudja, Évi a terápiás foglalkozásokon rendszeresen aktívan részt vesz, és nagyon szeret rajzolni.

 

Címkék: BB Évi, lopás, kék hírek