üldözés

A bejelentés után néhány perccel érkeztek a rendőrök a helyszínre, az egyik tettest ott kapták el. Bűntársa menekülni kezdett, de három rendőrautó volt a sarkában, nyomozók járőrök kergették. Néhány utcasarokkal arrébb, az Arany János utca közelében sikerült feltartóztatniuk, majd a két elkövetőt előállították a kapitányságra. Egyikük sem volt ismeretlen a hatóság előtt. Az egyik fiatalember idén februárban egy kiskorpádi családi házba tört be társaival, de lebukott. Ezután a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, de 30 nap leteltével szabadította a gyanúsítottat.

Ugyanez a férfi többedmagával a múlt héten betört egy kaposvári végrehajtó irodájába. A rendőrség ekkor ismét elrendelte az őrizetbe vételét, az ügyészség pedig indítványozta az előzetes letartóztatását, de a bíróság nem rendelte el azt, így tegnapi naptól ismét szabadlábon védekezett. A másik elfogott férfi ellen is több alkalommal folyt már eljárás vagyon elleni bűncselekmények miatt, és a korábban elkövetett bűncselekményei miatt a közeljövőben kell megkezdenie a jogerős börtönbüntetését.

A rendőrök nem mondta le arról, hogy rács mögé dugják a tolvajokat: a vasárnapi autófeltörés miatt elrendelték a két férfi őrizetbe vételét, és előterjesztést tesznek az ügyészségnek az előzetes letartóztatásuk indítványozása érdekében.

Forrás:www.police.kaposvar.hu

Címkék: kék hírek