Körözött

A Simon Wiesenthal Központ kilencedik éves jelentését hozta nyilvánosságra, amelyben a náci háborús bűnösök elfogására tett erőfeszítéseket értékelik - tudtuk meg lapinformációkból. A 2009 április elseje, és 2010 március 31-e közötti időszakban tapasztaltak alapján a szervezet Magyarországot a legrosszabb, "F2"-es kategóriába sorolta.

A Központ közleménye szerint ebbe a kategóriába olyan országok kerülnek, ahol megvannak a jogi alapjok a náci háborús bűnösök elleni eljárásokra, de a vizsgált időszakban azok valamiért "teljes kudarcba fulladtak". A központ szerint a kudarcot "elsősorban a politikai akarat hiánya, és/vagy a megfelelő erőforrások, vagy tapasztalt hiánya" okozza.

A Központ a legkeresettebb náci háborús bűnösöket tartalmazó lista első helyére rakta Képíró Sándort, aki a szervezet szerint részt vett legalább 1 200 civil meggyilkolásában, Újvidéken, 1942 januárjában. A csendőrtisztet a szervezet 2006 nyarán találta meg Budapesten. A férfi ellen a magyar hatóságok már három éve nyomoznak "de azt még mindig nem fejezték be" - írta a Központ.

A listán lévő másik magyar, Zentai Károly a hatodik helyen áll. Ő 1944-ben vett részt Budapesten zsidók megölésében és üldözésében. A férfit 2004-ben Ausztráliában találták meg. Magyarország kérte kiadatását, de ügyében még nem döntöttek az ausztrál hatóságok. Jelenleg Perth egyik bírósága előtt van utolsó fellebbezése kiadatása ellen.

Címkék: körözött, kék hírek